A korábban soha nem tapasztalt érdektelen választási kampány után, túl vagyunk a választásokon is. A részvételi arány országos szinten nem érte el az ötven százalékot, a Székelyföldön pedig tíz szavazásra jogosult polgárból alig négy tartotta érdemesnek, hogy leadja a voksát. Ebből következően tagadhatatlan a választók fásultsága, kiábrándultsága. Mondhatnak bármit a politikusok, pártvezérek, ez azt jelenti, hogy tovább nőtt, mélyült a szakadék a közember és a politikai osztály között. A jövőre tekintve ez komoly aggodalmakra adhat okot, még akkor is, ha bizonyos RMDSZ-körökben, az alternatív küszöb, azaz a parlamenti jelenlét biztosításának “kijárása” után, úgy tűnik, teljes a nyugalom.
A vasárnapi választásoknak magyar szemszögből tekintve nem volt túlzottan nagy a tétje, talán a két jelentősebb számban magyarok által is lakott városban, Marosvásárhelyen és Szatmárnémetiben tűnt úgy, hogy reális az esélyes a magyar polgármesterjelöltnek. Mindenesetre a helyzetet, az esélyeket reálisan értékelők számára világos volt, a kettő közül az egyik város polgármesteri tisztségének megszerzése is sikernek számított volna. Szatmárnémetiben ez bejött. A marosvásárhelyi újabb vereség azonban számos kérdést, beleértve az újabb kudarcért felelősök megnevezését is felveti. Mert az mégiscsak szarvashiba volt, hogy Soós Zoltánt a választópolgárok számára a legfőbb hívószónak számító tulipán jele nélkül engedték a csatába. Az is hibának bizonyult, hogy az RMDSZ vezetői – merthogy kizárólag rajtuk múlott – megtagadták a közös önkormányzati képviselőjelölt-lista állítását, ami mozgósító erővel hatott volna, akár a képviselőtestületi magyar többség visszaállítását is eredményezhette volna. Mivel ez elmaradt, a durván számított 65 ezernyi vásárhelyi magyarból mindössze 25 ezren mentek el szavazni.
Székelyföldön a legfőbb eldöntendő kérdés az volt, hogy megőrzi-e az RMDSZ szinte egyeduralkodó helyzetét, illetve, hogy képes lesz-e megkapaszkodni a két kis versenypárt. A két megyeközpontban, Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredéban magabiztos győzelmet arattak az egykori polgármesterek, bizonyítván, hogy minden ellenük irányuló, jogi köntösbe bújtatott támadás ellenére őrzik népszerűségüket.
Érdekes helyzetet teremtett a korábban még természetesenek tűnő, de a legutóbbi évek fejleményei után elképzelhetetlennek, kivitelezhetetlennek tartott MPP-EMNP-koalíció jelöltjének székelyudvarhelyi győzelme. Az udvarhelyi siker kiindulópontja, alapja lehet egy olyan építkezésnek, amely egy erős jobboldali párt megszületéséhez vezethet.