Korunk hőse

Parmezán úr amolyan korunk hőse. Vállalkozó, vagy legalábbis annak tartja magát az istenadta. A vállalkozókra jellemző találékonyság, ötletesség, a kínálkozó lehetőségek felismerése, a célok konok követése azonban idegen tőle, s ha nyomokban meg is volna benne, akkor igencsak eltorzult, a nevetségesség határát súroló formában… Ha jól belegondolok, nem is a Lermontov-művet, hanem az örök Molière egyik komédiáját, A fösvényt juttatja eszembe.

Tagadhatatlan: a fösvény kórképe jellemzőbb rá, mint bármi más. A haszonlesés, a vagyonféltés, a gyanakvás, a szorongás, és főleg mindezek elmaradhatatlan következménye, az elmagányosodás: a karakter legfőbb jellemzői. A meggazdagodás vágya vezérli minden léptét, a nagyravágyás, de ez csak garasoskodásban, olcsó ravaszkodásban, önmaga sajnáltatásában merül ki. Élete minden napja a pénz körül forog. Pénzért mindenre képes. Az ilyen alakra mondja a népi bölcsesség, hogy kitolná a kecskét is a hegyre egy garasért.

Parmezán úr panziót működtet, első látásra nem is olyan rosszat… Csakhogy beteges fösvénysége igen negatívan befolyásolja magát a szolgáltatás minőségét. A takarékos vendégfogadós többnyire lejárt szavatosságú élelmiszerekkel traktálja lakóit. S még így is, mondhatni, kinézi azok szájából a falatot, amikor asztalhoz ülnek. Rossz nyelvek szerint egy alkalommal a megkukacosodott müzlit csomagoltatta fel anyósának, aki úgymond amúgy is olyan öreg, nem látja, mit eszik. Hát ilyen ember ő, aki előszeretettel hivatkozik szigorú, vallásos neveltetésére.

Mindez nem gátolta abban, hogy ingerülten utasítsa ki az izraeli szálláskeresőket, amikor azok alkudozni próbáltak. Arra hivatkoztak, hogy a felkínált szobában förtelmes bűz terjengett, amit a nyitva felejtett ablakon becsapódó nyári eső által eláztatott, s rothadásnak indult gyapjúszőnyeg gerjesztett. – Nyomorultak, ti feszítettétek meg Jézust! – ordítozta az emberszeretetével kérkedő Parmezán úr, s a szó szoros értelmében kikergette a „betolakodókat” birodalmából. Akik bepanaszolták a goromba frátert, az eset csak azért maradhatott következmények nélkül, mert a fogadósnak sikerült a szokásos módon „elsimítania” az ügyet.

Emberünk úgy gondolhatta, többre képes, azaz többet is megengedhet magának. Eme feltételezését, legalábbis a kósza hírek szerint, tett is követte: építkezésbe kezdett, s az építkezési anyagokat mind-mind a panzió kiadásaként könyvelte el, az áfát pedig annak rendje és módja szerint vissza is igényelte. Ami, ha igaz, kimeríti az adócsalás fogalmát.

Ő lenne hát korunk hőse.