Érdekérvényesítésből elégtelen

Megszokott jelenségnek számít, ebből következően már senki sem kapja fel a fejét, ha azt észleli, a román törvényhozásban ismételten előkapják a magyar kártyát. Merthogy az azért van, hogy időnként elő-előkapják…

A mai generációk – magyar és román oldalon egyaránt – hozzászoktak ehhez, bár azt nem mondanám, hogy nem tudnának meglenni nélküle… Egyesek – elsősorban azok, akik a történelmet is politikai eszközként, amolyan dorongként használják vitapartnerük, ellenfelük, netán ellenségük földbe döngöléséhez – biztosan nem. Ezért aztán a hivatásos nemzetféltők, a szélsőséges nacionalisták – meggyőző érvek és kellő türelem híján, merő kényelmességből, zsigeri gyűlöletből – mindig előkotorják. Ezt tették azok az akadémikusok is, élükön a Babes-Bolyai Tudományegyetem rektorával, akik a Gyulafehérvári Nagygyűlés 100. évfordulója közeledtével úgy gondolták, ismét eljött az ideje a magyarellenes hangulatkeltésnek.

A magyar kérdés – hogy ne nevezzem magyargyűlöletnek – a törvényhozásban is napirendre került. Méghozzá ama törvény kapcsán, amely a jelentős számban magyarok által is lakott régiók kórházaiban kötelezővé tenné a magyar nyelven történő egészségügyi ellátást, az azt lehetővé tevő magyarul tudó személyzet alkalmazását. Az ellenzék – PNL, PMP és USR -, miután szó nélkül megszavazta, hirtelen „magához tért”, s alkotmányossági óvást nyújtott be a jogszabály ellen… Itt tartunk most.

Élek a gyanúperrel, hogy az említett törvény a mesebeli hoztam is meg nem is, van is meg nincs is kategóriába tartozik. Tudjuk: egy jogszabály annyit ér, amennyit betartanak belőle. A szóban forgó pedig, annak ellenére, hogy jól hangzik, hogy jogos elvárásokat elégítene ki, sajnos nehezen betartatható. Elég, ha csak a kóros orvoshiányra gondolunk. Egyes adatok szerint jelenleg mintegy 30 ezer romániai orvos tevékenykedik külföldön: a közegészségügyi rendszerből mára a szakképzett személyzet mintegy fele hiányzik. Ilyen körülmények között az említett jogszabály alkalmazásának esélye a nullával egyenlő.

Ebből következően azt kell mondanom, az RMDSZ-nek talán a magyar nyelvű orvosképzés biztosítására kellene összpontosítania, az ott jelentkező gondok megoldására törekednie, s nem az említetthez hasonló, betartathatatlan, ebből következően szinte fölösleges törvény elfogadtatására pazarolnia a drága időt és energiát. Ahelyett, hogy egy már hatályos törvény alkalmazására próbálná rávenni a kormányt, mint amilyen a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatának felállítására vonatkozó. Ez így szerinten nem más, mint időpocsékolás, legjobb esetben is pótcselekvés.