Boldog új évet!

Amíg az ember fiatal, hajlamos – különösen így újév tájékán – fogadalmakat tenni. Amiket aztán – saját tapasztalatból mondom – rendre nem tart be, vagy csak részben. De már az is előrelépés, ha a fogadalmak elenyésző hányadához sikerül tartanunk magunkat. Sok ilyen apró előrelépés vezethet a remélt változáshoz. Általuk válhatunk másabbá, mint amilyenek voltunk, sőt: jobbá. Legalábbis azt reméljük.

Bevallom: újévkor én nem kezdtem új életet. Nem mintha olykor nem szeretnék, de úgy érzem, kinőttem már abból az életkorból, amikor még azt hisszük, magunk alakíthatjuk sorsunkat. Nem, én már nem alakítani akarom, hanem megérteni saját életemet. Amihez a saját helyzetem, helyzetünk megértésén keresztül vezet út. Ehhez pedig tisztánlátás szükségeltetik.  Tisztánlátásra viszont csak egy bizonyos szellemi, lelki, erkölcsi állapot tesz alkalmassá bárkit is.

Elsőként talán azt kellene tisztáznunk: hol és miben is vagyunk tulajdonképpen? Hogy jó nagy sz…ban, ahhoz nem fér kétség. Minden erdélyi magyar embernek ezt tudnia kellene. Hogy mégsincs ennek tudatában, az bizony az elit – értsünk bármit is ez alatt – mulasztása, sőt bűne. A nyugati hadtest című elbeszéléskötet mára méltatlanul elfeledett szerzője, A vesztesek című kiváló vers alkotója szerint egyetlen pillanatig sem tekinthetünk el attól a ténytől, hogy az utóbbi világháború (egyik) vesztesei vagyunk. Ennek a “tudásnak” – amolyan igazodási pontként, belső zsinórmérceként – ott kellene lennie minden szellemi, lelki, erkölcsi megnyilvánulásunkban. A félreértések elkerülése végett: ennek semmi köze a “merjünk kicsik lenni” eszement parancsához.

A “miben is vagyunk?” kérdésnél maradva, talán nem árt néhány evidenciát ismét felsorolnom. Mint például, hogy a ma Romániájában – így volt a tegnapéban, s feltételezhetően hasonlóképpen lesz a holnapéban is – napi gyakorisággal alkalmazzák a kettős mércét. Kisebbségi kérdésekben főleg. Tudják: amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek. Itt megszokott jelenség, hogy egyet mondanak és mást cselekszenek, hogy az emberek zöme úgy tesz különböző ígéreteket, hogy esze ágában sincs valaha is betartani azokat. Ez egy olyan „minthaország”. Olyan, mintha működő demokrácia lenne, holott dehogy; olyan, mintha jogállam lenne, holott dehogy; olyan, mintha sajtószabadság lenne, holott dehogy…

És olyan mintha a magyar párt magyar érdekeket védene, pedig dehogy… Aki ezt vitatná, annak ajánlom figyelmébe: a magyar párt, minden látszat ellenére, nem elsősorban önmagának köszönheti parlamenti jelenlétét, hanem a “körülményeknek”. S amely körülmények alakulását a román akarat befolyásolja a kívánt irányba. Ennyi. A “magyar” párt csak azért és addig van ott a román törvényhozásban, amíg jelenléte a román érdekeket szolgálja. Amint ez nem így lesz, azonmód ki is buktatják onnan. A rendkívül találékony román politikum könnyen megtalálja ennek a módját. Elegendő lenne például  a választási törvény módosítása.

Nos, mindezek figyelembe vételével szeretnék, ha nem is új életet, de boldog új évet magamnak.  Amihez hasonlót kívánok olvasóimnak is.