Mikor lesz ebből autonómia?

Kétnapos tanácskozást tartott az elmúlt hétvégén a Tőkés László által elnökölt Kárpát-medencei Autonómia Tanács. A KMAT, miután felmérte a térség magyar közösségeinek helyzetét, arra a következtetésre jutott, hogy a magyarok másodrendű állampolgárok az elszakított területeken. Hát mit mondjak? Ezt akár megalakulásának pillanatában, azaz 2004-ben is kimondhatták volna, teszem hozzá: mindenféle felmérés nélkül, csupán egy-egy helyszíni látogatást, s némi sajtóbeli kutakodást követően. Merthogy állítólag a mostani konklúziót egy többé-kevésbé alapos felmérés előzte meg.

A KMAT főtitkára szerint most már megállapítható, hogy a magyar nemzeti kisebbségek a környező országokban diszkriminált helyzetben, másodrendű állampolgárokként élnek. A közszolgálatban szinte egyáltalán nem foglalkoztatják őket. Sérül az autonómiához, a politikai képviselethez való jog, alacsony a nemzeti közösségek állam általi védelme, az együttes önrendelkezési jog is alig érvényesül, ahogyan a nemzeti közösségek független és demokratikus működése se biztosított. Az idézett felmérés szerint a legjobb helyzetben a jogok érvényesülését tekintve a szlovéniai magyar kisebbség van, őket a horvátországi, az ukrajnai, a szerbiai kisebbség követi, a legrosszabb helyzetben a szlovákiai és a legnagyobb lélekszámú romániai magyarok vannak.

Nos, azt kell mondanom, hogy mindezzel egy átlagosan tájékozott kárpát-medencei magyar tökéletesen tisztában van. A KMAT pedig tizennégy esztendővel megalakulása után jut el odáig, hogy megállapítsa jogfosztott helyzetünket. Holott ezzel kellett volna kezdenie. S azzal folytatnia – ha már autonómiatanács –, hogy elmagyarázza, egyértelműsítse például a románok felé, mit értünk mi, magyarok autonómia alatt. Mert ők egészen mást, szerintük – és ezt a tévhitet szándékosan táplálják a román politikusok és a média túlnyomó része – a területi  autonómia az állam az államban szinonimája. A legjobb esetben. Sokak szerint azonban következő lépésként már az egységes és oszthatatlan nemzetállamból való kiválást követelnénk.

Ismerjük be: negyedszázadot késtünk a fogalmak tisztázásával, s a helyzet jelelnlegi állása szerint még egy ennyire szükségünk lenne, hogy a feladatot megoldjuk. Akkor meg – kérdem én – mikor lesz ebből autonómia?