1918. december 1-je – Kinek ünnep, kinek gyász

Közeledik az 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozat születésének századik évfordulója. December 1-je a rendszerváltás óta Románia nemzeti ünnepe. Az esemény megünneplésére a román állami szervek nagy hangsúlyt fektetnek, hasonlóképpen a túltengő nacionalizmusban szenvedők is.

Bizonyos körökben úgy tekintenek az évfordulóra, mint a magyarság megalázására kedvező újabb lehetőségre. És azt is elvárnák tőlünk, sőt kötelezővé tennék számunkra, hogy magunk is részt vegyünk benne. Volt ennek már bizonyos előzménye, igaz, akkor csak politikai szinten: 2002-ben, a posztkommunista Năstase-kormányzat idején, a román miniszterelnök a budapesti Kempinszki Szállóban koccintott egy Medggyessy nevű alakkal, az erdélyi magyarság „érdekvédelmi és közképviseleti” szervezete, az RMDSZ képviselőinek jelenlétében.

Amióta a győztesek írják a történelmet – s ők írják, amióta ember az ember –, azóta tudjuk, mindig nekik van igazuk. Ebből következően pedig, tudják: vae victis! Egyébként sok mindent elárul egy nemzet vezető politikai elitjének a szellemi, lelki, erkölcsi állapotáról, hogy mely eseményt választ nemzeti ünnepéül. Az 1918. december 1-jei esemény nem mindenki számára jelent, jelenthet ünnepet, az akkor kisebbségi sorba került magyarságnak, amiként mai utódainak semmiképpen. Erre azért tekintettel lehettek volna azok, akik a döntést meghozták. Esetleg olyan eseményt is választhattak volna, amire a magyar lakosság is ünnepként tekinthet. Vagy, mondjuk nem osztja meg annyira, mint az említett dátumhoz kapcsolódó történelmi esemény.

Mindezek figyelembe vételével üdvözlendőnek tartjuk a háromszéki magyar közösségi vezetők karakteres álláspontját, amely szerint megígérik, hogy jövőben maguk is részt vesznek majd a december 1-jei rendezvényeken, és ha szót kapnak, elmondják majd véleményüket arról, hogy „mit gondolunk mi, erdélyi magyarok Gyulafehérvárról és az 1918. december 1-jei nyilatkozatról, mit jelent ez a magyar közösség számára és hogyan juthatnánk el odáig, hogy ez a nap a magyarok számára is ünnep legyen, ne csak a román lakosságnak”. Mi kellene ehhez? –kérdezhetné bárki.  Mindössze a Gyulafehérvári Nyilatkozat nemzeti kisebbségekre vonatkozó ígéreteinek betartására. Lássuk, mit is ígértek akkoriban Gyulafehérváron: az együtt élő népek teljes nemzeti szabadságának biztosítását, oktatásuk, közigazgatásuk és bíráskodásuk anyanyelvükön és saját képviselőik által történő gyakorolását, illetve az ország törvényhozásában és kormányzatában számarányuknak megfelelő arányban történő részvételét. Ennyivel ma is beérnénk…

Amíg erre sor kerülhet, lássuk, miként fogalmazta meg igen találóan az erdélyi magyarság viszonyulását az eseményhez Willer József képviselő egy 1932-ben, a bukaresti képviselőházban elmondott beszédében: “(…) A magyar nép testvéri szeretetben és békességben akar élni az ország többi népével. És mi, a magyar nép választott vezetői, képviselői soha nem is hirdettünk mást. Még lojalitási nyilatkozatokban sem volt hiány akkor, amikor erre kellő idő és alkalom volt. Ámde az ilyen nyilatkozatnak csak akkor van értéke, ha őszinte és el is hihető. Uraim, vegyék elő józanságukat és nyugalmukat. Ítéljék meg: december elseje éppen úgy örömnapja a román népnek, mint amilyen gyásznapja a magyar nemzetnek, mert Magyarország katasztrófáját hozta meg. Ha magyar ember december elsején önök elé áll és azt mondja, hogy az ő szíve is tele van örömmel, az ilyen kijelentés merőben ellentétben áll az emberi természettel és éppen ezért kérem, hogy ilyesmit ne kívánjanak tőlem (…).”

Ennél tömörebben, találóbban azóta se szólt senki.