Orbán újra mentőövet dob az RMDSZ-nek?

Nagy a készülődés a soron következő választásokra Romániában. A májusi EP-választás csak amolyan bemelegítő nyitány lesz, még ez év végén az államelnökivel,  jövő év tavaszán pedig a helyhatóságival folytatják, majd ősszel a parlamentivel zárják a sorozatot. A politikum és a választópolgárok szenmszögéből tekintve mind közül a májusi EP-választás tűnik a legérdektelenebbnek. Hasonlóképpen vélekedik erről az erdélyi magyar választópolgárok zöme is. Minden Budapest felől érkező érzékenyítő igyekezet ellenére.

Az újrázásra készülő Iohannis maga is aktivizálódni kényszerült: április 1-jén bejelentette, május 26-ára, az EP-választás napjára referendumot ír ki. Szándéka egyértelmű: az őt támogató politikai erők – a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát (USR), valamint az egykori kormányfő Dacian Cioloș vezette Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártja (PLUS) – pozícióinak megerősítése az őszi megmértettetésre. Ezért az igaszságszolgáltatásra vonatkozó népszavazás is, amely véleményformáló, azaz a törvényhozás részére semmiféle kötelezettségekkel nem járó aktus lenne. Ködösnek tűnhet a megfogalmazás, de az maga a szándék is. Mert maga Iohannis is bizonytalan még, egyelőre nem döntötte el, hogy kizárólag az igazságszolgáltatásra vonatkozzék-e, vagy esetleg kiterjessze más témakörökre is. A cél azonban világos: a lehető legmagasabb részvételi arány – mely arány nagy mértékben függ majd a kérdés megfogalmazásától is – elérése május 26-án. Ami érthető is, hisz a legutóbbi parlamenti választáson éppen a korábban az államelnök szavazóinak tömeges távolmaradása okozta a jobboldal (vagy amit annak neveznek) csúfos vereségét. Nélkülük pedig Iohannis győzelmi esélyei minimálisak.

Nézzük, az adott körülmények között hogyan, miként „helyezkedik” az RMDSZ. Szokásához híven továbbra is amolyan kétkulacsos politikát folytat: ragaszkodik ugyan jelenlegi szövetségeséhez, a Dragnea-féle szocdemekhez (PSD), de amint azt a referendumot támogató ominózus kijelentés is bizonyítja – a kérdést még meg sem fogalmazták, a tulipánosok máris az igen szavazatra buzdítanak  –, nem zárja ki a másik oldalhoz való csatlakozás esélyét sem. Ameddig a mérleg nyelveként eldönthették, ki kerül hatalomra, bevált e módszer, de egy ideje annyira súlyát veszítette a párt, hogy „királycsinálóként” már nem jön számításba. Ennek megfelelően csökkent az alakulat érdekérvényesítő ereje is.

Elemzők szerint magas román részvétel mellett könnyen előfordulahat, hogy az RMDSZ elbukik az 5 százalékos választási küszöbön. Ezért volt elhamarkodott az akár a harmadik mandátum lehetőségével is biztató koalíciós lista indításának elvetése, amit az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt szorgalmazott. S talán ezzel magyarázható az igyekezet, hogy Orbán Viktort erdélyi látogatásra bírják még a választások előtt. Nem ez lenne az első alkalom, amikor a magyar miniszterelnök népszerűsége menti ki az RMDSZ-t szorult helyzetéből. Amelybe önmaga hibájából sodródott.

Ez is érdekes

Himnusz a szabadságról

A sors különös kegye folytán érdekes, de inkább értékes élménnyel gazdagodhattam a minap: Budapesttől Kolozsvárig …

egy hozzászólás van

  1. Béláim,gondolkodjunk.
    Van olyan párt,vagy állampolgári kezdeményeződés,akik nyerhetnének az rmdsz-l szemben? Vagy csak úgy egyszerűen senki ellen,de a Magyarok-Székelyek érdekében?
    Én innen messzebbről,sajnos úgy látom,hogy NINCS! Azzal pedig NINCS mit kezdeményezni. Marad a kommunista maradványpárt,amelyikkel kénytelen egyezkedni Magyarország kormánya. Budapestről,nem lehet mondjuk,Marosvásárhelyet megváltoztatni. Volt már több szavazás. Mindegyik az rmdsz-t hozta ki győztesnek.
    Bármennyire utálom a kommunista szomszédot,de az ő rétjén megy keresztül a csorda itatni. Ne igyon a teheny?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük