Párhuzamos világok, avagy Marosvásárhely metamorfózisa

Az unalomig ismételt – és mindeddig senki által meg nem cáfolt – vélekedés szerint  Marosvásárhelyen a két legnépesebb etnikum, nemzeti közösség – a magyar és a román – egymás mellett, két párhuzamos társadalomban él. Átjárás pedig nincs, vagy csak alig van a két oldal között. Az érintkezési pontok – a vegyesházasságokat leszámítva – is ritkák, többnyire a felületes munkahelyi kapcsolatokban merülnek ki. A találkozási pontok legfőbb és egyetlen helyszínei a bevásárló központoktól, a sportesemények színhelyein át a hivatalokig terjedő közösségi terek. Ennyi.

A legtöbb, amit kívánhatunk, ha nem zavarjuk egymás köreit. Ez inkább a magyarság részéről fogalmazódik meg szelíd elvárásként, be nem teljesült óhajként, hisz a Trianon óta tartó román terjeszkedés, a folyamatos homogenizációs törekvések – értsd: a románság betelepítése, a város magyar jellegének eltörlése – évtizedei alatt a vásárhelyi magyarság egyre csak hátrált, naponta érik kudarcélmények, érdekérvényesítő ereje annyira minimális, az önfeladásban már odáig jutott, hogy lassan képtelen élni a törvényadta jogaival is.       

Naponta megtapasztalhatjuk, hogy város új lakói – a románok szisztematikus betelepítése hat évtizede folyik – úgy viselkednek, mintha velük kezdődne az élet, legalábbis Marosvásárhelyen. Felsőbbrendűségük hamis érzetében – vagy beteges kisebbrendűségi komplexusuk által hajtva – nem hajlandók tudomásul venni, hogy Marosvásárhely, sőt előtte Székelyvásárhely már akkor szabad királyi város, illetve lakossági adómentességgel és vásártartási joggal rendelkező város, amikor nekik még szavuk sem volt a település elnevezésére.

Ma viszont ha körülnéz, aki körülnéz a városban azt látja – az utcák, terek, középületek feliratozásából kiindulva mindenképp –, hogy ez egy román település. Az itt élő, a lakosság közel felét kitevő magyar lakosság mintha nem is lenne. Ez van, ha csak mi igyekszünk görcsösen arra, hogy nehogy már megsértsük a románok nemzeti érzékenységét, ők viszont – nyilván a kölcsönösség jegyében – még csak tudomást sem hajlandók venni rólunk. Magyarán: merünk kicsik lenni. Sőt, azt mondanám: merünk nem lenni.

Ezt az alapállást sugallja nekünk a városi képviselőtestület RMDSZ-es frakciója is – polgármesterestűl, alpolgármesterestűl –, akik csak románul hajlandók megszólalni a képviselőtestületi üléseken, bár a közigazgatási törvény – bizonyos feltételek mellett – lehetőséget biztosít az anyanyelv használatára. A fenti hozzáállás vezethetett el oda, hogy három éve a városháza hivatalos honlapjának magyar nyelvű változatán „tragumuráknak” nevezzék a vásárhelyieket, amit aztán idén megfejeltek azzal, hogy „kártierkupa” néven lakótelepi labdarúgó tornát hirdettek. Tették ezt Aranka György, a Bolyaiak, Petelei István, Molter Károly, Kemény János, Sütő András és Székely János városában.

Ilyen mértékű kishitűség, igénytelenség – nevezhetnők bátran nemzeti önfeladásnak is – láttán már meg sem lepődünk azon, ami a minap történt: egy alig elindult akció – projekt, ahogyan manapság nevezik – során a város híres – magyar és román – személyiségeinek a portréját szándékozták felfesteni több vedlő vakolatú tömbház falára. Csakhogy amikor a Tudor lakótelepen a városépítő Bernády György portréját kezdték festeni, a türelmetlen lakók – akiknek fogalmuk sem volt, kicsoda az ábrázolt, de a jelek szerint nem is érdekelte őket – elkergették a művészeket.   

Igencsak találó az említett projekt neve: Metamorfózis.

Ez is érdekes

Himnusz a szabadságról

A sors különös kegye folytán érdekes, de inkább értékes élménnyel gazdagodhattam a minap: Budapesttől Kolozsvárig …

8 hozzászólás

  1. Felháborító, vérforraló ez az egész. Ráadásul még a google is azt jelzi, hogy Bernády György 1864. április 10., Bethlen, Romániában(!) született.
    (Írtam nekik iziben, hogy javítsák ki a homályoszlatás végett.)

    • KLARA FORGO

      …és a válasz a Bethlen György születési helyének téves megnevezésére – mi volt ??? Gondolom semmi !!!

  2. Na ennyit a hitgyülis magyar polgármesterről.

    A románul beszélő RMDSZ-en pedig meg sem lepődök. Hiszen a gazdáik ezért tartják őket.

  3. Ej-mi-a-kő

    Vásárhelyen új lehetőségek kapuja nyílt meg a magyarság számára, de ehhez a románok és más nemzetiségek szavazata is kellett. Miért kellene már az elején fejjel a falnak mennünk? Az új hivatalnak nincs könnyű dolga, legalább MI NE nehezítsük tovább a helyzetüket, és ne ítéljünk fél év elteltével ennyire negatívan!

  4. Jártam már ott és beszéltem is nem túl vadi román emberekkel. Az intellektüelltöl az utcasepröig, mindenikük nyugodt hanghordozású meggyözödéssel jelentette ki, hogy az ország most Románia! Tehát rmindenkinek románul kell beszélnie, írnia, semmi helye magyar „specialitások” müvelésének. Semmi értelme nincs másféle múlt emlegetésének, nem román hagyományok létének. Mit kezdjen azzal a román ember? Tehát nekik nem fontos, értelmetlen dolog egy sajátosan másfélének kikiáltott akármi. Ha nö, akkor a fü, fa is román hiszen román földön nö. Azt pedig nem hagyják maguktól elvenni. Hiszen minden magyar szónak, fejesnek csakis ez a célja.
    Tehát ez a problémakör nemcsak kormányzási felfogásnak köszönhetöen „örülhet” ily bánásmódnak, hanem megfelel a legszélesebb néprétegek belsö álláspontjának IS. Na ez ellen hol az orvosság? csak nem fogja öket a saját kormányuk és a hivatalaik „elmagyarosítani”. Ha egyiküknek nem tetszik akármi, mögötte rögtön felsorakozik az egész egyetértö világuk.
    Ami még megvan, arra azt mondják, hogy szeliden kell eltürni, hiszen nem állja meg az idöt úgysem.

    • bozgorgyerek

      Marosszavásár-hej nagyon tisztán látod a helyzetet ,és ez nem rendszerfüggő sajnos mindegy, hogy királyság ,fasiszta diktatúra , szocializmus, vagy demokrácia van a trend változatlan .

  5. Jó írás, mint mindenik a szerzőtől. Köszönet érte. Valóban, nincs bocsánat és magyarázat. Olvasd, itt minden le van írva: https://www.hamvasbela.org/2012/07/hamvas-bela-gondolatai-1956-rol.html

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük