Mi lesz veled, Erdélyi Magyar Néppárt?

Úgy tűnik, válaszúthoz közeledik az EMNP, s vele együtt az erdélyi magyar politikai többpártrendszer.

A “szövetségi” politikai boszorkánykonyha nagymesterei és a holdudvarhoz tartozó legfőbb “kavarói” – értsd ilyen-olyan rendű és rangú politológusok és udvari kommentátorok – úgy tartják, a 2016-os választások legfőbb hozadéka, hogy megszűnt az erdélyi magyar-magyar politikai szembenállás. Felületes szemlélő számára az állítás akár igaznak is tűnhet. Különösen, hogy sikerült kiüresíteniük, önálló politikai akaratától megfosztaniuk, végérvényesen magukhoz láncolniuk a valamikor szépreményűnek hitt Magyar Polgári Pártot. Ha nagyon erőlködünk, akkor – nyilván az arányok figyelembe vételével – az RMDSZ-MPP-t hasonlítani lehetne a Fidesz-KDNP-hez, de nem érdemes…

Az RMDSZ ellenzékeként, a mérsékelt-radikális, a labanc-kuruc, a kijárásos versus elvi politizálás, a tájba simulós kontra autonomista ellentétpárok másik elemeként maradt az Erdélyi Magyar Néppárt. A kedvezőtlen politikai körülményekből és önmaga tehetetlenségéből, egyes vezetők alkalmatlanságából fakadóan meggyengülve, beszűkült politikai mozgástérrel, korlátolt érdekérvényesítő képességgel, romló jövőbeni kilátásokkal, de még létezik. Hogy meddig, az sok mindentől függ: a magyarországi, valamint a romániai politikai széljárástól, de elsősorban önmagától. Nyilvánvaló, hogy a politikához – akárcsak a hadviseléshez – három dolog szükséges: pénz, pénz és megint csak pénz. De annál inkább lelki, erkölcsi és szellemi muníció. Ha utóbbi van, akkor van eredmény, s akkor előbb-utóbb a többi is kikerül.

Evidenciaként emlegetik, hogy akárcsak a biológiában, az emberi  társadalomban is létszükséglet a feed-back, a negatív visszacsatolás. Ezt a szerepet kellene ellátnia valakinek az erdélyi magyar politikai felépítményben – pillanatnyilag erre csak a Néppárt lehetne alkalmas, merthogy más gyakorlatilag nincs -, ami nélkül a Bukarestből távvezényelt RMDSZ is ellenőrizetlenül, önnön tévedhetetlenségének hamis tudatában működik bele a vakvilágba.

Mindezek után nyilvánvalónak tűnhet, az Erdélyi Magyar Néppárt előtt – feltéve, hogy hosszú életű akar lenni a politikában – egyetlen járható út mutatkozik: az elvekhez való szigorú ragaszkodás, az autonomista törekvések felvállalásának útja. Azon haladva, a végsőkig kitartva juthat csak egyről a kettőre.