Legyen egypártrendszer, de legalább tudjunk róla… *

Egy héttel a romániai helyhatósági választások után, még mindig tart az RMDSZ győzelmi eufóriája. Különösen a Maros megyei és marosvásárhelyi diadal okán érzik magukat feljogosítva a tulipános politikusok, szolgálatos kommentátorok, médiaszolgák a felhőtlen derűlátásra. Mindenestre el kell ismernünk, a marosvásárhelyi polgármesteri szék visszaszerzése nem kis tett – nyilván a történelemkönyvekbe is bekerül majd –, amiért elismerés illet minden közreműködőt. A marosvásárhelyi esetre felfigyelt – vagy valakik figyelmeztették – Klaus Iohannis államfő is, aki máris szorgalmazta a választási törvénynek olyan irányban történő módosítását, hogy a megyei önkormányzatok elnökeit és a polgármestereket ismét kétfordulós versenyben válasszák meg.

A győzelmi mámort Budapestről is táplálták, az RMDSZ iránti elkötelezettségéről ismert Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Nemzetpolitikai Kutatóintézet által szervezett Önkormányzati választások Romániában – magyar vonatkozások című konferencián szerdán a következőképpen értékelt: „Nagy győzelmet arattunk mi magyarok, közösen Erdélyben, amely a decemberi parlamenti megmérettetéshez is biztos alapot ad az RMDSZ-nek”. Megjegyzem: ezt egy elvakult tulipános aktivista sem mondhatta volna szebben, összemosva az RMDSZ-t az erdélyi magyarokkal. „Külön köszönet jár azoknak, akik az RMDSZ-t támogatják, s szavazatukkal hozzájárultak ahhoz, hogy az RMDSZ a magyar szavazatok 91,4 százalékát megszerezze” – jelentette ki az államtitkár.

Az, hogy a 91,4 százalék a szavazatra jogosult erdélyi magyarok alig kétharmadának, egynegyedének a voksaiból jött össze, a jelek szerint már nem érdekelte Potápit és az RMDSZ-es pártgurukat. Amiként az sem, hogy az erdélyi magyarok választási részvétele alulmaradt a románokénál. Továbbá: néhány szórvány megye – Brassó, Temes –, illetve megyeszékhely – Brassó, Temesvár – önkormányzata magyar képviselők nélkül maradt. Azzal, hogy Potápi odáig merészkedett, hogy „nagytestvérként” kijelölje az előttünk álló feladatokat, mármint, hogy az erdélyi magyarok a legesélyesebb magyar jelölteket támogassák, ezáltal újra parlamenti jelenlétet biztosítsanak az RMDSZ-nek, hogy adott esetben kormányzati pozícióba is kerülhessenek, azt a hamis (?) látszatot keltheti egyesekben, mintha mondjuk a Fidesz-RMDSZ pártszövetség nevében szólna.

A történtek úgy is értelmezhetők, hogy Potápi, illetve a témában legutóbb megszólaló Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, illetve Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kiadták az ukázt a pluralizmus felszámolására, illetve az RMDSZ által megtestesített egypártrendszer visszaállítására az erdélyi magyar politikában. Szerintem kár volt elsietni a dolgot, hisz a magát nemzetinek tartó erdélyi magyar ellenzék már alig egy lépésre tart az önfelszámolástól… Kérdés: számoltak-e azzal, hogy ezáltal egy, az RMDSZ-re számos okból voksolni nem hajlandó szavazóréteget végleg elriasztanak a politikától, rosszabb esetben elkerülhetetlenül román pártok felé terelnek?

Mert ha nem, az végzetes hiba lenne. Mind Budapestről, mind Marosvásárhelyről nézvést.

És ezt akkor is ki kell mondanom, ha netán nemzetárulónak neveznének emiatt.

 

* A cím utalás a román klasszikus, Ion Luca Caragiale Elveszett levél c. szatirikus színdarabjának szállóigévé vált mondatára: „Ha árulás, legyen árulás, ha a párt érdeke egyszer ezt kívánja, de akkor legalább tudjunk róla mi is”.

Facebook hozzászólások

Ez is érdekes

Megünnepeltetnék velünk Trianont

Döntött a román képviselőház: elutasította az államfő kérését, hogy tárgyalja újra – esetleg módosítsa – …

40 hozzászólás

  1. Jáger László

    Hát ezt nem javasolnám,mert nem vagyok híve a dkitatúrának,sem a fasizmusnak!!!
    Csak ennyi
    barátilag
    J.L.

  2. Mandátumszerzési esélyt mérlegelni, számolni és választási egyezséget kötni tudni kell. Különben csak a választóiknak tapossák tovább az önfeladásukhoz vezető utat.
    Sokadszor osztódik a kisebbségi magyarság, mégsem okul belőle.

  3. Jáger László

    Mondja elvtárs,ki és milyen a mai kommunista!!!???…
    Aki 2/3os többségi hatalommal bír!!!???../ergo bolsevik
    1 pártrendszert 1személyi hatalmat/ergo diktatúrát
    Kommunizálja a nemzeti vagyont a saját érdekében!!!
    Kiépíti a gazdasági,pénzügyi,politikai hatalmat!!???..
    Nos elvtárs azkor kik is a mai kommunisták!!!???…
    Hát a válasz 1XŰ,csak figyelni kell!!!
    barátilag
    J.L.

  4. Kálmán a mezőről

    Ez az a Jáger, aki pár nappal korábban még vereséget jósolt a vásárhelyieknek, amibe örökre bele kell nyugodni?
    Mert ha igen, akkor én ezt a Jágert tettem helyre.
    És ezek szerint jó okkal…

  5. Jáger László

    Karády Katalin
    Nem a színészi játéka volt elbűvölő,hanem a hangja volt 1edi és csodálatos…
    csak ennyi
    barátilag
    J.L.

  6. Jáger László

    1hét múlva már Tokaj-Szerencs-T.Újvárosnak már lesz országgyűlési képviselője…
    Reméljük a jobbik jelölt győz!!!
    Csak ennyi
    barátilag
    J.L.

  7. Jáger László

    Én + imádom a széthúzó 800 ezer széthúzó erdélyi magyar-székely hülyeségét …
    Nem semmi amit művelnek a határon kívül…
    barátilag
    J-L.

  8. Jáger László

    Kárász ezredes ma ismét csatába indul!!
    Lszeretné foglalni a SZFE-et!!!
    Na majd +látjuk,mert a hallgatók is erősen készülnek!!
    barátilag
    J.L.

  9. Jáger László

    Na ás ki lesz az új elnök MO-on 2022 után!!!???..
    Deutsch,rogán,szíjjártó,kövér,esetleg orbán!!!???…
    Ez nem vicc!!
    Komolyan kérdezem!!
    Tessenek gondolkodni,hogy melyik kiválasztott lenne a legjobb!!!???..
    1.sem!!!???
    Hát ez is 1 válasz…
    barátilag
    J.L.

  10. Jáger László

    A kormány nem smucig!
    Mondhatni gáláns és nagyvonalú!!!???..
    Hajlandó az ápolók bérét is növelni novembertől kereken 20 %al az orvosi bérek 120 %-os növelése mellett!!!
    Hát ezt már Lsem hiszem!!!???…
    Kapjanak ők is valamiit,hogy befogjuk a szájukat az ápolónőknek……,
    Amúgy is túl vannak fizetve a nővérkék…….
    nemdebár
    csak
    barátilag
    J.L.
    barátilag

  11. Jáger László

    Apu anyu gyertek ,mert fennforgás van
    Folytatódik a kulturális és politikai hisztéria keltés 1 mesekönyv körül A mesekönyv az óvodáspknak szól bár ők még nem tudnak olvasni ,csak a képeket nézegetik ..
    A mesekönyv címe Meseország mindenkié…
    Ebbe a vihar a biliben katyvaszba már GUGE kancellária miniszter is belekeveredett és már bűncselekményről hadovál….
    Na azért még nem tartunk itt kedves miniszter úr,habár a csepeli polgármester kitiltotta a könyvet a óvodákból miután DUDÓ nyilvánosan ledarálta azt…..!!!!!
    Várom a magyar kulturális forradalom SZFE utáni folytatását ki és mi következik ezután!!!???…
    A szélmalomharc tovább folytatódik??!!!…
    Netán még a bíróságon is!!!???…
    csak kérdezem
    barátilag
    J.L.

  12. Jáger László

    Kásler +üzente az FFP2 maszkokból 25 millió van raktáron ,vagy még több!!!
    Szíjjártó úr folyamatosan gondoskodik a beszerzésről…
    nyugodtan dobják L ha már használták és vegyenek újat,mert szinte semmit sem használ….
    Csak olyan placebo hatásra azonban rendkívül alkalmas…
    barátilag
    J.L.

  13. Szalay Miklós

    Egy alapos kis összefoglaló demokráciáról és diktatúráról, a demokrácia visszásságairól:

    https://egyvilag.hu/temakep/076.shtml

  14. Jáger László

    Miközben Donath Anna Vera Jourovával telefonálgat Brüsszelbe addig Orbán Viktor
    U v d Leyennel társalog…….
    Mindenki a saját partnerével kommunikál időnként….
    barátilag
    J.L.

  15. Jáger László

    1Sek már készülnek okt.23 a forradalom/ellenforradalmi + emlékezésre
    Mindenki saját gusztusa és saját nézete szerint!!!
    hát hajra nénik és bácsik…..
    Speciel én nem készülök…..
    barátilag
    J.L.

  16. Jáger László

    Karácsony még 1X borsodban kampányol Bíró lászló képviselö jelölt mellett a holnapi választásokon…
    Az MSZP is teljes mellszélességgel kiáll BÍró László mellett!!
    Ez van ,ezt kell szeretni..
    barátilag
    J.L.

  17. Jáger László

    VJ IM ismét a politika színpadára tévedt!!
    Nem az Igazságügyi Minisztérium feladataival foglalkozik,hanem szerepzavarosan nemzetközi politikai kérdésekkel ,ami nem az ő jog-és hatásköre…
    No de ha csak így tudja kiélni magát azkor tegye,csak ne hanyagolná L a feladatát sem!!!…
    barátilag
    J.L.

  18. Jáger László

    Lukasenko börtönben!!!!!
    Bement 1 kis baráti beszélgetésre az LNZk képviselőivel…..
    Miről!!???
    Hát hogy mi légyen ezután!!!
    Na majd +látjuk mi lesz ezután!!!????…
    barátilag
    J.L.

  19. Jáger László

    Hosszú évek gyakorlatához híven ez évben sem kérem az influenza LNI védőoltást…
    Jól +vagyok anélkül is!!
    barátilag
    J.L.

  20. Jáger László

    Győzött a fidex Borsodban!!!
    Gratulálok a győztesnek…..
    barátilag
    J.L.

  21. Jáger László

    A SZFE oktató és halgatói Lfogadták Káel Caba meghívását 1 formális +beszélésre……
    Hát ez már haladás és várjuk a folytatást….
    Remélhetőleg érdemi kérdésekről fog szólni a +beszélés!!???…
    barátilag
    J.L.

  22. Jáger László

    A cigányság +nyerték koncz zsófinak és a fidexnek a borsodi 6s számú választási körzetet!!!!!????..
    Most várják a jutalmat!!!????…
    gondolom én…
    barátilag
    J.L.

  23. Jáger László

    A fidex vezette jobboldal a cigányság támogatásával rommá nyerte magát borsodban az 50.9 %-al 1700 +szavazattal,miközben az LNzék + csúfosan +bukott maga 46 %-ával a
    borsodi választásokon!!!????…
    Hát ez óriási !!!!
    barátilag
    J.L.

  24. Jáger László

    Miért nő a fertőzöttek száma mc szerint!!!???..
    1 mert nem mosnak kezet fogat lábat…..
    2 mert folyton csókolóznak….
    3 nem viselnek maszkot az ágyban sem…
    nem tartják be az operatív törzs ajánlásait ezek a perverz idős kommunisták!!!
    Rá is faragnak ami a halálozást illeti!!! Rajtuk a Remdesivir sem segíthet sem a 20 ezer lélegeztetőgép sem!!!
    Az eredmény látható….
    barátilag
    J.L.

  25. Jáger László

    Vitézy Dávid már a CAF villamosokat is a politika színpadára emelte akár az orosz metrókocsikat anno… Pedig a szerencsétlenek nem is politizálnak!!!
    barátilag
    J.L.

  26. Jáger László

    Donald már nem fertőz!!
    2.vírus tesztje is -lett!!
    Remélhetőleg nov.4e a választások után is +tartja ezt a jó szokását!!!??…
    barátilag
    J.L.

  27. Jáger László

    Magyar büszkeség
    Őseink soha nem voltak rablók,nem raboltak!!!???..
    Szelíd pásztornép volt amit 1100 éves történelmünk is bizonyít!!!??…
    Mindig az igazság oldalán álltak ez nem lehet a vita tárgya…
    Mindig a békét védte as soha nem hódított a honfoglaláson kívül!!!???…
    Aki mást mond az hazaáruló,kommunista Brüsszel ügynöke………..!!!????…
    Csak ennyi
    barátilag
    J.L.

  28. Jáger László

    Büdös bunkó
    Bayer zsolti stílusában moderálás nélkül..
    Deutsch Tamás-Márki-Zay Péter
    Példátlan önismeret,önbevallás
    A fagyi visszanyal tom!!!
    barátilag I.L.

  29. Jáger László

    Szvetlana lépett!! De nem sok sikert jósolok neki Lukasenko LNÉben…
    barátilag
    J.L.

  30. Jáger László

    Debrecenben vetették be először a Richter által gyártott Remdesivír gyógyszert infúzió formájában….
    A gyógyszert 5 alkalommal kapják + a súlyos betegek…
    Remélhetőleg +gyógyulnak a betegek…..
    barátilag
    J.L.

  31. Jáger László

    A borsodi romák koncz zsófia képviselő asszonytól várják segítséget és a helyzetük jobbrafordulását!!!???..
    Remélem nem fognak csalódni!!!???…
    Valamit valamiért jelszóval…..
    barátilag
    J.L.

  32. Jáger László

    Nem értem,hogy 1 szimpla polgármester,önkormányzat ,vagy annak képviselője milyen alapon tilthatja + ,hogy az óvodában iskolában milyen tankönyvből tanítanak oktatnak a pedagógusok!!!???..
    Én ezt felháborítónak és törvénytelennek tartom!!!
    És nektek mi erről a véleményetek!!!???
    Ez nem a demokrácia szabályának felrúgása ebben a jogállamban!!!??….
    Csak ennyi
    barátilag
    J.L

  33. Jáger László

    VJ szerint Brüsszel az LNzék kottájából játszik!!
    Ez így nem far,mert orbán viktor kottáját hanyagolják pedig neki is lenne mit előadnia a saját kottájából!!???..
    hát csak ennyi
    barátilag
    J.L.

  34. Jáger László

    Orbán viktor +érkezett Brüsszelbe,
    U v d Leyen pedig karanténba vonult!
    Csak ennyi
    barátilag
    J.L.

  35. Jáger László

    kézmosás,maszk,lélegeztetőgép
    Tegnap fertőzöttek száma 1293
    Elhunytak száma 33
    csak ennyi
    barátilag
    J.L.

  36. Jáger László

    Első ránézésre is Koncz Zsófia tiszta magyar!!
    Semmi köze a roma vérvonalhoz…
    Nem hiszem ,hogy tévednék!!
    Mentálisan persze képviselheti a romaság érdekeit…
    csak ennyi
    barátilag.

  37. Jáger László

    Donald és Viktor 1ütt melegítették a lecsót,miközben jóé Lbeszélgettek…….
    Jó étvágyat kívánok így utólag is….
    barátilag
    J.L.

  38. Jáger László

    Trudeau rángatja Hszi Csiao Ping nem létező bajszát…..
    Eredmény 0!!!
    barátilag
    J.L.

  39. Jáger László

    Bezzeg még minden MO érdekeit szolgáló + fidex javaslatot sem t+ az LNZkiek amit deutsch benyújtott Brüsszelben !!!

    Hiába kérték ezek a baloldaliak nem álltak a jobboldali fidex indítványa mögé!!!!
    Hát ez már több mint sok!!!
    Mindig a fidexel packáznak ott Brüsszelben is!!
    Na majd Budapesten visszakapják…..
    barátilag
    JL.

  40. Jáger László

    palkovics és az általa létre hozott vidnyánszky csapat az ezredes vezetésével még keményen tartja magát
    Ma akár fordulat is lehet a csata kimenetelében!!???..
    2022 okt.19 és Nándor napja van…..
    barátilag
    J.L.

Hozzászólás a(z) Szalay Miklós bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük