Igencsak meglátszik az erdélyi magyar politikai közéleten, hogy közeleg a júniusi helyhatósági választások időpontja. Bár még bő egy hónap van a hivatalos kampánynyitóig, nem hivatalosan már keményen kampányolnak az érintettek. Legalábbis azok, akik próbálják komolyan venni magukat, illetve elérni a céljukat. A választókat már rég nem veszik komolyan – igaz, ők se nagyon a politikusokat – mindössze annyi időre, amíg újra megkapják a voksukat. Aztán négy évig a fülük botja sem mozdul értük, mármint a választópolgárokért.
Ilyenkor, feladva a korábbi jellegtelen, tájbasimuló, önfeladó politizálási stílust, hirtelen megváltozik a politikai aktorok hozzáállása: karakteres, önérzetes, elvbarát arcukat próbálják mutatni. Egészen a voksolás napjáig. Aztán ott folytatják – példa erre az utóbbi 26 esztendő –, ahol a kampány előtt abbahagyták: az apró lépéses helyben topogásnál. Merthogy a “merjünk kicsik lenni” parancs gyakorlati megvalósulása mindaz, amit érdekvédelem és közképviselet ürügyén nekünk itt előadtak a rendszerváltás óta eltelt bő negyedszázad alatt, ahhoz szerintem nem fér kétség. Van-e autonómiánk? Hát önálló állami magyar tudományegyetemünk? Hol van a Székelyföldet átszelő autópálya, netán a vele járó gazdasági fellendülés? Bizony sehol.
Van viszont ezek helyett az RMDSZ-frakció által bemutatott keménykedés, parlamenti ülésről-szavazásról való kivonulás. Miért? Hát tiltakozásul a második világháború előtt és idején tevékenykedő román legionárius mozgalom képviselőinek nyilvános védelmezése ellen. Mi is történt valójában? Az, hogy a kétkamarás román törvényhozás együttes ülésén választott új igazgatótanácsot a közszolgálati televízió élére. A vita során a zsidó kisebbség képviselője kifogást emelt a Nemzeti Liberális Párt (PNL) által javasolt televíziós újságíró beválasztása ellen, amiért az műsoraiban legionárius költőket magasztalt. Miután két liberális szenátor is védelmébe vette az újságírót, azzal érvelve, hogy ne „politikai hibáik” alapján ítéljék meg a legionáriusok kulturális érdemeit, az RMDSZ bejelentette: nem vesz részt a voksoláson. Ennyi.
Nem ismerem a román legionárius mozgalmat, de azt tudom: egy költői életmű értékét nem kizárólag a szerző politikai hovatartozása, ideológiák iránti vonzalma alapján szokás megítélni. Ezra Pound esete bizonyítja ezt a leginkább. Nehezen hihető, hogy erről éppen a költő Markó Béla – a szavazásról való távolmaradás nyilvánosság előtti megindoklója – feledkezett volna meg.
És még valami: az RMDSZ politikusai a parlamentben évtizedekig egy padsorban üldögéltek a román nacionálkommunista rezsim olyan poétának nevezett talpnyalóival, a diktátor-házaspár dicsőitőivel, mint Adrian Paunescu, Corneliu Vadim Tudor, de arra nem emlékszem, hogy bár egyszer is tiltakoztak volna emiatt. Még kampány alatt sem.
Igaz, akkoriban még bőven volt abból, amit választói bizalomnak, politikai tőkének szokás nevezni. Amiből mára egyre kevesebb.