Kelepcében

Újabb fejezetéhez érkezett a marosvásárhelyi római katolikus iskola körül bonyolódó botrány – vagy inkább csak szappanopera? -: azzal, hogy a két kormány feje, azaz Orbán Viktor és Liviu Dragnea is – ez utóbbi “csak” de facto miniszterelnökként – bekapcsolódott a probléma megoldásába, nemzetközivé nőtte ki magát az ügy. Pedig mindössze egyetlen iskoláról van szó. A kérdés ennyi: van-e jogunk – tegyük hozzá: a római katolikus egyház tulajdonában lévő iskolaépületben – egy felekezeti iskola működtetéséhez vagy sem? A többi, beleértve a jogi köntösbe bújtatott akadékoskodást is, nem más, mint ködösítés.

Bizony felkaptuk – nem csak mi, erdélyi magyarok, hanem mások is – a fejünket, amint tudomásunkra jutott a külgazdasági és külügyminiszter, majd a többi befolyásos Fidesz-politikus kemény kiállása az iskola mellett. Mert bizony a rendszerváltás után sem kényeztettek el minket, határon kívül rekedteket érdekünkben tett hasonlóan határozott lépésekkel. Mertek kicsik és szinte az együgyűségig naivak lenni – pártállástól függetlenül. Most viszont – láss csodát! – Szijjártó kijelentette: Romániának a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe (OECD) való felvételét illetően Magyarország mindaddig élni fog vétójogával, amíg az iskolaügyben érintetttek – a római katolikus egyház, illetve a vásárhelyi közösség – el nem ismerik, hogy az ügy megoldódott. Beismerem: büszkeséggel töltött el, kihúztam magam, amikor azzal a román kollégámmal találkoztam, aki a 2004. december 5-ei magyarországi referendum után – tettetett vagy őszinte – sajnálkozással jegyezte meg: most már valóban bozgornak tekintheted magad.

Az ügy legújabb, igencsak váratlan, fenntartásainkat erősítő fejleménye, hogy egy Dragnea–Orbán-telefonbeszélgetést követően, amelyen megegyeztek, hogy megoldják a problémát, méghozzá oly módon, hogy a következő tanévtől az iskola újraindulhasson, a magyar külgazdasági és külügyminiszter bejelentette: Magyarország támogatja Románia felvételét az OECD-be. Történt mindez, miután kikérték Kelemen Hunor RMDSZ-elnök véleményét, aki természetesen egyetértőleg nyilatkozott Románia felvételének támogatását illetően. Ezek után felvetül a kérdés: kit képvisel az RMDSZ – az erdélyi magyarság érdekeit a román kormányhivatalokban, vagy Bukarest érdekeit az erdélyi magyarsággal szemben?

Nos, nem tudni, az iskolaügy mellett még milyen témákat érintettek az említett telefonbeszélgetésen, valójában mi áll az egyezség hátterében, de tudjuk, a hasonló tárgyalásoknak rendszerint két vonulata van, egy nyílvános, illetve egy titkos. Az előbbiekről általában beszámol a média, megírják a történelemkönyvek, az utóbbiak szigorúan titkosak maradnak, csak igen kivételes esetekben, többnyire a véletlen folytán derül fény rájuk. Csak remélem, hogy valami komolyabb háttéregyezség is született, ami megéri az iskoláról való lemondást. Mert az nyilvánvalónak tűnik – számomra legalábbis -, hogy az iskola helyzete bizonytalanabb, mint valaha.

Egyébként is román politikus ígéretének hinni nagy hiba. Az ismert mondás szerint akkor sem mond igazat, amikor kérdez. Jut eszembe egykori oltyán kollégám, aki korholó megjegyzéseimet hallva azzal vágta ki magát, hogy “román ember olyan szegény soha nem lehet, hogy ígérni ne tudjon”.

Mindennek, gondolom, a magyar politikusok is tudatában vannak.