Ellenségkép

Politológusok és egyéb hozzáértők egész hada értekezett már arról, hogy a hatalom szempontjából milyen fontossággal bír a jól karbantartott ellenségkép. Ha nincs Machiavelli és remekműve az A fejedelem, a machiavellizmus, vagy amit ez alatt értünk, akkor is létezik, csak másként nevezik.

Felmérések támasztják alá, hogy a megkérdezettek jelentős hányada  Magyarországot és a magyarokat tartja Románia és a román nép legfőbb ellenségének. Eme sanda szándékossággal is táplált magyarellenesség gyökerei a XVIII. századig, az Erdélyi Iskola működésének kezdetéig nyúlnak vissza. A magyargyűlölet a román politika állandója, egy olyan adu a mindenkori hatalom kezében, amelyet bármikor elő lehet rántani: a hatás nem marad el.

A román küpolitika alapelve, hogy lehetőleg semmit sem szabad engedni a magyar kéréseknek, ha pedig olyan kedvezőtlenek a „környülállások”, akkor mindent meg lehet ígérni, hisz az még nem kötelez semmire, főleg az ígéretek betartására nem. A különösen hajlékony, utánozhatatlanul kreatív román diplomácia mindig is kiváló volt abban, hogyan lehet, ha nem is elfogadható, de mégiscsak magyarázatot találni a szó- és szerződésszegésre. Magyar-román viszonylatban különösen. Igaz, ehhez kedvező helyzetet teremtett a rendre baleknek bizonyult magyar fél is. Lásd a „merjünk kicsik lenni” irányelv szerint alakult rendszerváltás utáni magyar külpolitika „eredményeit”.

Némileg változott a helyzet, amióta az Orbán-kormány vezeti Magyarországot. Budapest nemzetpolitikai törekvései, a miniszterelnöknek a magyar érdekek melletti következetes EP-beli kiállásai, az Európa föderalizálását erőszakoló, egyébként senki által meg nem választott brüsszeli vezetőkkel szembeni karakteres fellépései igencsak irritálják Bukarestet. Különösen a magyar kormánytagok sorozatos erdélyi látogatásait nézik ferde szemmel, s olykor Románia feldarabolását előrevetítő rémisztő veszélyeket vizionálnak e látogatások mellé.

Alig csitult el Szijjártó Péter külügyminiszternek a december 1-jei román nemzeti ünnep kapcsán elhangzott kijelentése, máris újabb eset borzolta a kedélyeket. Ezt követően Semjén Zsolt a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorának adott interjújában elhangzottak okán folyt a hangulatkeltés. A magyar miniszterelnök-helyettes annak a véleményének adott hangot, hogy Romániában „koncepciós alapon” érik támadások a magyar közösségi vezetőket, ami ellen határozott fellépést helyezett kilátásba. Ezt értelmezte a román hatóságok elleni támadásként a kormánypárthoz köthető hírportál.

Aztán következett a nyolcvannégy rendes, levelező és tiszteletbeli “kakadémikus” által aláírt fogalmazvány, amelyben Romániának az Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin orosz állmafő február eleji, valamint a román sajtó szerint küszöbön álló Orbán-Trump-találkozó nyomán megváltozott geopolitikai helyzete feletti aggodalmaikat fejezték ki. S húzták meg újfent a “leselkedő magyar veszély” miatt a vészharangokat.

Tették mindezt az Erdély Romániához csatolását kimondó 1918-as gyulafehérvári “nagygyűlés” közelgő centenáriumára hivatkozva.

Hogy mi lesz itt még a következő két-három évben, az meg nem mondható…