Idill – Iohannis a román-német kapcsolatokról

Példaértékűnek, mi több békésnek, sőt egymás kultúrájának a kölcsönös tiszteletén alapulónak nevezte az erdélyi szászok és románok együttélését a román államfő.

Klaus Iohannis, mert róla van szó, mielőtt román államelnökké nem választották, előbb maga is szász volt. Legalábbis annak vallotta magát, sőt a Német Demokrata Fórum elnökeként is működött, mielőtt az enyhén szólva nacionalista húrokat pengető román liberális párt (PNL) elnökévé nem vált. Hogy mennyire volt elkötelezett tagja a szász kisebbségnek,  mennyire érezte szásznak magát, az kiderül abból a könnyedségből, amivel feladta etnikai hovatartozását, s átvedlett a románnál is románabbá, amint felmerült az államelnöki jelöltségének lehetősége.

Egy régi emlék jut eszembe: amikor megválasztották Románia államfőjévé, s az egész román sajtó a román választópolgárok példaértékű toleranciájáról, végtelen befogadókészségéről zengedezett dicshimnuszokat, egy segesvári öreg szász ismerősöm legyintve jegyezte meg: kétli, hogy szász lenne, már nevében sem az – akkoriban változtatta meg nevének írásmódját, vált Johannisból Iohannissá –, az öntudatos szászok már mind kitelepedtek, Erdélyban – egy-két kivételtől eltekintve – csak a tehetetlen aggok és a szerencselovagok – ő másként nevezte – maradtak…

Iohannis magvas gondolatait múlt vasárnap, a Brassó megyei Szászkeresztúron osztotta meg a Haferland (Zabföld) kulturális fesztivál megnyitóján, természetesen román nyelven. Bár igaz, a beszéd egyes mondatait németül is elismételte. A beszéd lényege – amennyire szerény képességeim azt kihámozni engedték – az volt, hogy a mára gyakorlatilag már nem létezőnek tekinthető romániai német kisebbség és a román többség közötti idilli kapcsolatok hozzájárultak a két ország, Románia és Németország kapcsolatainak fejlesztéséhez, erősítéséhez.

Miféle idilli többség-kisebbség, azaz román-német (szász, sváb) kapcsolatokról is beszél Iohannis? Nos, a két világháború között még 800 ezres lélekszámú romániai német kisebbség tömeges elvándorlása – kiárusítása! – még a kommunista diktatúra idején kezdődött, az 1989-es rendszerváltozás után pedig rohamosan felgyorsult, mondhatni: beteljesedett. A Szászföld falvainak zöme mára kiábrándító képet nyújt: a többnyire romák által lelakott ingatlanok a reménytelenség érzését sugallják. Az elmúlás, s nem az idill jut róla az ember eszébe.

A legutóbbi, 2011-es népszámláláskor már csak 36 ezren vallották németnek magukat Romániában.

Mit mondjak? Hasonló idillből mi nem kérünk…