Friss bejegyzések

Újabb kudarc?

Marosvásárhely polgármestere, Dorin Florea bejelentette, hogy kezdeményezni fogja a II. Rákóczi Ferenc római katolikus gimnázium épületének újraállamosítását, amely 2004 óta újra a katolikus egyház tulajdonában van – adta hírül csütörtökön az Agerpres román hírügynökség. Arról az ingatlanról van szó, amelynek kisebbik épületében a magyar tannyelvű felekezeti iskola működik – a főépületet albérlőként továbbra is a román tannyelvű Unirea (Egyesülés) főgimnázium használja –, s amelynek önálló intézményként való elismerése érdekében maga Orbán Viktor egyezett meg Liviu Dragneaval, a román szocik akkor még teljhatalmú elnökével, miután Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter 2o17 szeptemberében belengette annak lehetőségét, hogy megvétózza Románia felvételét az OECD-be.

Az eset sokakat nem ért váratlanul, hisz hasonló követelésekkel állt elő már korábban az a vásárhelyi román törvenyhozó is, aki korábbi Maros megyei prefektusi ténykedésének legnagyobb eredményeként emlegette, hogy sikerült megakadályoznia a Bánffy-család Maros-völgyi államosított erdeinek visszaszolgáltatását. A korábban Florea polgármester famulusaként emlegetett, elsősorban magyarellenes tetteiről és kijelentéseiről ismert politikus a székelyföldi autonómiatörekvések egyik legádázabb ellenzője. A jelenleg a Traian Băsescu volt államelnök pártjának alelnökeként újabb parlamenti mandátumra pályázó “úgynevezett” – ezzel a jelzővel ellátva emlegeti a Székelyföldet – politikus már többször is az Orbán-kormány növekvő erdélyi befolyása miatt fújta meg a vészjelző kürtöt. Az említett iskolaépület visszaállamosításának gondolata is tőle származik.

A vásárhelyi polgármester fenyegetőzését akár a jövő évi helyhatósági választásokat megelőző előkampányként is értelmezhetnénk, de nem árt résen lenni – amennyire ez lehetséges egy olyan Romániában, amely formailag demokrácia ugyan, de nem jogállam –, mert itt minden megtörténhet. Amiként annak az ellenkezője is, ha a “nagyromán” érdek úgy kívánja.

Ami sikerült Sepsiszentgyörgyön, a Székely Mikó Kollégium épülete esetében, miért ne sikerülhetne Marosvásárhelyen is? Mindenesetre az állandó bizonytalanság érzése az, ami a legtöbb kárt okozhatja egy megingott önbizalmú, tartású közösség életében.

 

Ui. Hogy a jelenlegi megoldhatatlannak látszó helyzet kialakulásában mennyiben játszott közre az RMDSZ csökkent érdekérvényesítő ereje, illetve a római katolikus egyház elvtelen konfliktuskerülő magatartása, amely szó nélkül bérbeadta az épületet a városházának a román főgimnázium részére, annak eldöntését az olvasóra bízom.

 

Facebook hozzászólások

Ez is érdekes

Vásárhelynek lelke van…

Nem mondok újat, amikor azt állítom, a román államvezetés számára Marosvásárhely kiemelkedően fontos helyszín, amolyan …

19 hozzászólás

  1. Jáger László

    Inkább foglalkoznának a magyarországi katolikusokkal,reformátusokkakkal.mint a határon kívüliekkel
    csak ennyi.
    barátilag
    J.L.

    • Deformált a lelked!
      Barátilag
      Sigula

    • zolatiguszti

      Máskor azon rinyálsz mennyit tol a kormány a hazai egyházakba, közben meg nincs hívő…Eldöntenéd mér mi a véleményed: Elég sokan nősek az olavsók közül és van már otthon elégedetlenkedő picsa aki folyton véleményt váltson+ egész románia. Te már annyira kelessz ebbe a sorba állandóan cáfolgatni mint púposnak a mellpalsztika,

  2. Lócz József

    Kedves Jáger László! Kifejtenè bővebben ezt a vèlemènyèt, barátilag? Dèlvidèki.

  3. Jáger László

    Bővebben
    A hazánkban élő emberek problémáival kellene inkább foglalkozni…
    Szociális lakásépítéssel,hogy fiatalok tudjanak családot alapítani…..
    Az egészségüggyel,onkológiával.mert nálunk a legmagasabb a daganatos betegségekben elhunytak száma Európában…
    A nyugdíjasok helyzetével ,mert a kisnyugdíjasok száma rettenetesem magas!!!
    Nem beszélve a nyugdíjemelés +alázó mértékével!!!!
    A fiatalok nyugatra történő kivándorlásának +akadályozásával
    A hiteles tájékoztatással
    A jogállami kerete biztosításával
    tovább nem sorolom ,mert lenne itt feladat bőven!!!
    barátilag
    J.L.

    • Ja, ja, és még tengernyi baj van.

    • JÁGER Lászlót alaposan félrevezették. Hagyta magát félrevezetni. Vagy figyelmetlen. Vagy beszorult az időalagútba a 70-es években. Vagy haladó, hithű balliberális-globalistává “érlelődött”.
      A fiatalok lakáshoz jutása Magyarországon talán soha nem volt olyan könnyű, mint mostanában. Ezt hogy nem lehet észrevenni???!!! Nincs ma szüksége a fiataloknak szociális bérlakásokra. JÁGER a fejében még a Kádár rendszerben él. Vagy a hülye ellenzékiek hatása alatt.
      Az onkológiával kapcsolatban konkrétan hazudott JÁGER.
      Ha soknak találja a kisnyugdíjast, azt tekintse az elvtársai (kommunista) örökségének. Manapság többen jönnek haza dolgozni nyugatról, mint amennyien kimennek. A hazudozó JÁGER miért emlegeti a “hiteles tájékoztatást”???
      A JÁGER “hiteles tájékoztatója” a HVG lehet, meg a 444. Olvassa azokat JÁGER!

      • Nyúljás pacal

        Honnan veszi ezt a sok marhaságot, Zsémbes ? Nem zavarja, hogy minden állítása hazugság ?

        • “NYULJÁS” védelmére kelt “JÁGER”-nek. “JÁGER” ezzel nyitott: (idézet) “Inkább foglalkoznának a magyarországi katolikusokkal, reformátusokkakkal. mint a határon kívüliekkel…(-)”
          Ezt üzente az itt olvasóknak “JÁGER”. Ezt az értelmi fogyatékost védi a másik, a “NYÚLJÁS”, aki majd lentebb még “jobban kibontakozik”.

  4. Újabb bolsevik kurzus? Vagy ez még a régi? Fő, hogy “ajrópai érték”!

  5. Nyúljás pacal

    A Szájtátónak be kell hívatnia az oláh nagykövetet, meg a román kamionsofőröket is. Csak egyet nem értek, hogy a pannonfelcsúti üstökös ilyenkor miért lapít, mint …r a fűben.

    • “NYÚLJÁS” irkája szót sem érdemel. De jó azt látni, hogy az értelmi fogyatékos, szélsőliberálisok is “ide járnak” beirkálni.

  6. A jövőbe nem láthatunk. De a jelent érdemes lenne figyelni.(!) Iohannis Amerikába repkedése, a több amerikai katona kérése Trumptól, a magyarság folyamatos és undorító víz alá nyomása a románok részéről szerintem a románok félelmét jelzi. Mert a románok maguk is tapasztalják, hogy még arra is képtelenek, hogy intelligens, szakmailag kompetens kormányt állítsanak ki az ország vezetésére. Arra is alkalmatlanok, hogy alkalmas vezetőket válasszanak maguk közül. Amiben tökéletes kudarcot kell megélniük, az ölükbe hullott kisebbségek emberi, európai, a szerződéseknek MEGFELELŐ KEZELÉSE. A menekülésre késztetett(!) zsidókat és a szászokat pénzért adták el. Ha ezt nem a románok tették volna, akkor a világ közvéleménye ettől a morbid üzleteléstől lenne hangos már évtizedek óta./!/ De a román holokauszt és többi disznóság hamar feledésbe merült, mert van néhány állam Európában és a Világban, melynek KÖZVETLEN gazdasági és hadászati érdeke Romániát életben tartani. (Ez az, amit a “NYÚLJÁS”-nak képtelenség érthetővé tenni.) Románia tartja fenn Európában a legnagyobb titkosszolgálatot lakosság arányosan. A románok ebben járnak élen, a besúgó rendszerük üzemeltetése a legnagyobb erősségük!!! A 90 %-osnál nagyobb többség az erdélyi magyarságot deklaráltan nemzetbiztonsági kockázatnak tekinti 100 évvel Erdély meghódításának megkezdése után.(!)
    Pusztán csak az imént felsoroltak után sem túlzás Romániát nagyon különleges államnak tekinteni. Pedig a listám még töredéknek sem tekinthető! Talán morzsának lenne nevezhető.
    Akivel Orbán Viktor cirka két éve megállapodott a vásárhelyi iskola jövőjéről, az a vezető már börtönben van állítólagos választási csalás miatt, meg állítólag a pártjához szabálytalanul kölcsönzött munkatársak miatt. Ezek miatt 3 év 6 hónap börtönre ítélték, ezért van most bent. Ez is “adalék” Románia valóságához.
    Aztán emlékezzünk, amikor Dragnea teljesíteni akarta Orbánnak tett – a román törvényeknek teljesen megfelelő ígéretét -, akkor román állami hivatalnokok kezdték gáncsolni DRAGNEÁ-t.(!!!) Ez nem mese! Dragneának küzdelmes egy évébe telt az ígéret teljesítése. (Ez az, amit “NYÚLJÁS” akkor sem fogna fel, ha tölcsérrel töltenék a fejébe! Ezért nem érdemes “NYÚLJÁS” féle fogyatékos beírásával törődni.)

    Szerintem a magyarság legnagyobb gondja Románia általános állapota. Ezt követően kb. ugyan olyan nagyon nagy gond a magyarság mentális állapota. Mert tapasztalhatóan a Fekete március után a vásárhelyi magyarság feladta… Ez nem szemrehányás! Nem számonkérés. Ez egy megállapítás, egy vélemény. Az elmúlt cirka 30 vásárhelyi történései a megállapításomat igazolják.

    A mai világban, a mai Unióban Magyarország NEM AVATKOZHAT BE A ROMÁNOK BELÜGYEIBE. Tárgyalni, diplomáciásdit “játszani” velük nem lehetséges. KISZÁMÍTHATATLANOK, MEGBÍZHATATLANOK. Azt biztosan tudjuk, hogy a románokra csak az érdekeik sérelmével és a közvetlen megszorongatással lehet hatni. Tehát a helyiek TÖMEGES ÉS GYAKRAN ISMÉTELT TÜNTETÉSEIVEL BIZTOSAN LEHETNE HATNI. De ilyesmire a vásárhelyiek már képtelenek, nem hajlandók. Azt pedig láthatóan még a saját értelmiségük is képtelenek felfogni, hogy helyi demonstrációk nélkül a magyar állam, illetve a magyar kormány a nemzetközi porondon tehetetlen.
    EZ ÍGY EGYÜTT nagyon nagy baj.

    Florea nem hülye. Tehát pontosan látja, hogy a magyarok milyen nagy bajban vannak. Már bizonyítottan elég nagy patkány ahhoz, hogy éljen a felismert lehetőséggel. Neki semmibe nem kerül egy pert indítani. NINCS KOCKÁZAT! Mert a szedált vásárhelyiek nem bújnak elő tiltakozni. SZERINTEM HIBA Szentgyörgyi részéről erről a nagyon szomorú állapotról nem tenni említést.

    • Nyúljás pacal

      Azért írogatok ide, hogy tanuljak, olyan nagyságoktól, mint maga. Gondolom, ez nem szégyen. Tudja, születési hiba nálam ez a nehéz felfogás, olvasni is nemrég tanultam meg. De azt az egyszerű tényt, hogy az Egyesült Államok számára Románia, pusztán fekvésénél fogva is százszor fontosabb, mint Magyarország, meg az erdélyi magyarok sorsa együttvéve, azt olyan szárnyaló intellektusnak is tudomásul kéne vennie, mint pl. maga. A román tényleg egy többnyire jellemtelen, szar népség, pontosan ezért kéne a magyaroknak együttesen fellépni az ilyen aljasságok ellen, de a mi népünk nagy bűne, hogy ez szinte soha nem sikerült a történelmünk során. Nagy költőnk, Ady Endre ezt sok versében nyilvánvalóvá tette.
      A fogyatékos jelzőt vissza kell, hogy utasítsam, mert ezt általában csak megfelelő érvek híján használják, én ezt még azokkal kapcsolatban sem használnám, akik – ki tudja miért – ezt a kártékony söpredéket kormányra emelték a hazámban. Csak remélni tudom, hogy egyszer a magához hasonló , mindent tudó, mindenhez értő okostojások is rájönnek.

      • Nyúljás pacal 2019-08-28 : 13:06
        Azért írogatok ide, hogy tanuljak, olyan nagyságoktól, mint maga. … stb.
        Láttam. Fenntartom a korábbi véleményem:
        “NYÚLJÁS” irkája szót sem érdemel. De jó azt látni, hogy az értelmi fogyatékos, szélsőliberálisok is “ide járnak” beirkálni.

        • Nyúljás pacal

          Maga egy pitiáner seggfej.

          • Nyúljás pacal írta : “Maga egy pitiáner seggfej.”
            Ez a beírás tükörkép a beírójáról. Ez az egy mondat “NYÚLJÁS”. Nekem ezzel nincs dolgom.

  7. https://www.youtube.com/watch?v=hTL6PzOY5PM&fbclid=IwAR01HU-tSE3i5QSj8KExwBGdfQ9R-H34yTCtN0IdOkEll0mQZ-gGkmJhWAo

    dr. Pokol Béla az interjuban kielemezi, mi is az a helyzet, ami a román vezetést legjobban hazavágja, mivel erre még elvileg sincs megoldás. Ha van kicsivel több idö, érdemes elolvasni az egész könyvet, Európa végnapjai címen fönn van a neten …

Hozzászólás a(z) Zsémbes bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük