Székelyföld ostroma

Megszokhattuk, hogy Bukarestben időnként meg-meghúzzák a vészharangot: veszélyben a demokrácia! Igaz, kevesebbszer féltik a demokráciát – hogy mit is értenek ezek az emberek a demokrácián, azt jobb, ha nem firtatjuk –, mint mondjuk a hazát. S mikor a hazaféltés szóba kerül, akkor elsősorban az oroszoktól, meg tőlünk, magyaroktól féltik. Nem tudom, ki hogyan van vele, de számomra például demokrácia-ügyben – megjegyzem: úgy egyébként sem – nem kifejezetten az a mérvadó, amit a Dimbovica partján mondanak.

Néhány évvel ezelőtt, az első marosvásárhelyi székely szabadság napi rendezvény kapcsán például a Székelyföldön akkoriban gyakran megforduló akkori államfő, Traian Băsescu az autonómiával kapcsolatosan fejtette ki igencsak magvas gondolatait. Nem sikerült ugyan annyira frappánsra, mint a már klasszikusnak számító “annyi autonómia jár Széklyudavarhelynek, mint Caracalnak” szentencia, de zért érdemes felidézni. Akkor az Erdélybe látogató magyarországi politikusoknak, kormánytagoknak szólt a kritika, de úgy, hogy az erdélyiek is értsenek a szóból. Băsescu az autonómia fogalmának tisztázására is felszólította a magyar politikusokat, közéleti szereplőket, a székely önrendelkezés követelőit. Sajnos, ezen a téren azóta sem történt semmi érdemleges.  Ami kizárólag az erdélyi magyar politikai osztály sara.

Sokak véleménye szerint Romániában egy, a Román Hírszerző Szolgálatban (SRI) és az Országos Korrupcióellenes Ügyészségben (DNA) gyökerező „nemzetbiztonsági szekta” jött létre, amely szándékosan kompromittálja a politikai intézményeket, és amelynek a legmagasabb kormányhivatalokban is vannak képviselői. „Egy olyan nemzetbiztonsági szektáról van szó, amely átláthatatlan módon akarja ellenőrizni a politikai döntéshozatalt” – vélekedett akkoriban Băsescu. Ami, úgy tűnik, jórészt sikerült is nekik. Mármint az ex-államelnök által “nemzetbiztonsági szektának” nevezett köröknek.

Ha jól meggondoljuk, mindez összecseng a Stefano Bottoni történész által többször kifejtettekkel, miszerint a Székelyföldön a Securitate soha nem volt olyan erős, mint ma a SRI. Ezzel magyarázható a székelyföldi városok vezetőinek tervszerűen végrehajtott – lásd a Dan Tanasa-jelenséget – megvádolása is. Továbbá a “székely terroristák” bebörtönzése. Hogy az egyéb, különösen a visszaszolgáltatott egyházi és magánjavak újraállamosítását célzó törekvéseket ne is említsem.

Ostrom ez a javából.

Ez is érdekes

Himnusz a szabadságról

A sors különös kegye folytán érdekes, de inkább értékes élménnyel gazdagodhattam a minap: Budapesttől Kolozsvárig …

3 hozzászólás

  1. Egyetlen cikkben sem ír, és egyetlen erdélyi magyar politikus sem beszél arról a súlyos tényről, hogy Székelyföldön minden állami intézményt, és céget románok vezetnek.
    Nemcsak a stratégiai inttézményeket, mint a rendőrség, a csendőrség, a prefektúra, a törvényszék, a feljebbviteli bíróság, vezetnek szinte kivétel nélkül románok, de az olyan, kevésbé fontosnak tűnőket is, mint a posta, a bankok, az állami vasútak, a nyugdíjosztály, de még az erdészeti hivatalok, központok is.
    Például itt van a 75 %-ban magyarok lakta Kovászna megye erdészeti igazgatóságainak a listája, az igazgatók és aligazgatók neveivel:
    http://www.rosilva.ro/unitati_silvice/covasna__l_14.htm?fbclid=IwAR1ABi6ssGXl5pMjJu-fQxuBMbgwM24kr-UYk1FAzprCR-GLADfs5TU4RBA
    5-ből 4-nek román a vezetője! És az aligazgatók többsége is román.
    Itt vannak a 84 %-ban magyarok lakta Hargita megye erdészeti igazgatóinak a nevei:
    http://www.rosilva.ro/unitati_silvice/harghita__l_19.htm
    Itt 7-ből 4 román. Itt is több a román igazgató, mint a magyar.

    Normális ez?
    Miért nem mer senki erről írni? Utána lehet nézni a többi intézménynek is, és ott is ugyanez a helyzet.
    Miért nem fordul senki kérdéssel a román államhoz a vezetőink, újságíróink közül, hogy hogyan lehet ma Székelyföldön ilyen helyzet?
    Ez állami rasszizmus!

    Senkit sem érdekel ez a súlyos megsértése a demokráciának, a székelyföldi román térfoglalás ezen kirívó bizonyítéka? Ez a román Apartheid?
    Senkit?

    • Nézz csak utána, hogy a Székelyföld már kezdetektől a „kultúrzónák” közé tartozik, és hogy nem sokkal a békediktátum után már törvény, hogy a vállalatoknál a hivatalos nyelv a román ….

  2. gyurcsányiviktor

    Sajnálom bertán, úgy néz ki nem sokakat, legalább is a hazai döntéshozók közül.
    Inkább elviselik – politikai megfontolásból -, hogy a söpredék román újból és újból belénk rúgjon, kioktasson, le-hontalanozzon, semmint egy jól irányzott tökönrúgással jómodorra idomítsuk a prostituált fajtájukat és visszaszorítsuk eredő helyükre, a dél-balkánra .
    Nem véletlenül mondták ezekről, a román nem nemzet, hanem – a világon az egyik legnépszerűbb – foglalkozás.
    Ne várj semmi jót, amíg a jenkik (oroszok, EU, valamint egyéb más, nagypofájú söpredék) a pártjukat fogják.
    De ne adjuk fel a reményt ! Kitartás, türelem.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük