Rettenetes Igor

A nagyromán eszmék terjesztésének, Románia és Moldova egyesítésének talán leghangosabb ellenzője maga a moldovai államfő. Igor Dodon, mert róla van szó, minden adódó alkalmat megragad, hogy nyilatkozataival piszkálja Bukarestet. Amit, különösen most, a centenárium évében igen nehezen nyelnek le a Dimbovica-parti román sovénnacionalisták. Azért csak a Pruton inneni románokat említem, mert a határfolyón túl nem nagyon rokonszenves az egyesülés gondolata. Hogy a Dnyeszteren túliakról szót se ejtsek.

Korábban Dodon volt az, aki indítványozta Traian Basescu egykori államelnök moldovai állampolgárságának megvonását. A tavaly január elején kiadott elnöki rendeletet maga a kezdeményező írta alá, s saját Facebook-oldalán is közzé tette. A bejegyzés szerint Băsescu illegálisan kapta meg az állampolgárságot, mivel többször is Moldova államisága ellen szólalt fel és szorgalmazta egyesítését Romániával. Sőt, tagadta a moldovai nép létezését is. Az eset nagy valószínűséggel összefügg azzal, hogy a 2016-os elnökválasztáson Bukarest nyíltan a Romániához és az EU-hoz való közeledést szorgalmazó, Brüsszel kegyeit élvező Maia Sandut, Dodon ellenfelét támogatta.

Az idei centenárium alkalmából a moldovai elnök az unionista ideológia ellensúlyozására indított kampányt. Korábban az unionisták, nyilván pozícióik megerősítése érdekében, tizenkét település önkormányzatának tagjaival jelképes egyesülési nyilatkozatot írattak alá. Erre maga Dodon is kezdeményezett egyet, elsőként szülőfaluja, majd ezt követően, rövid huszonnégy óra leforgása alatt további ötven település elöljárói tettek “hűségesküt” Moldova mellett. „Települések százai fogják aláírni a Moldovai Köztársaság államiságát támogató nyilatkozatot. Az unionista ideológusok ötlete visszafele sült el. Egyesülés helyett moldovai hazafiságot kapnak” – értékelte a helyzetet az elnök. Egyébként a közvélemény-kutatási adatok szerint a lakosság mindössze 21 százaléka szorgalmazza Moldova beolvadását Romániába.

Igor Dodon nem állt meg itt, katonai vonalon is keményen betartott Bukarestnek, hisz nyíltan ellenezte a közös román-moldovai zászlóalj felállítását, amire a hónap elején a román védelmi miniszter tett javaslatot. Szerinte a közös zászlóalj létrehozása csak újabb lépés lenne a Moldova államiságának és semlegességének felszámolása felé. „Elnöki minőségemben, valamint az alkotmány védelmezőjeként nem fogom megengedni, hogy belerángassanak az országunkat károsító geopolitikai játszmákba” – jelentett ki a moldovai elnök.

Ez is érdekes

Himnusz a szabadságról

A sors különös kegye folytán érdekes, de inkább értékes élménnyel gazdagodhattam a minap: Budapesttől Kolozsvárig …

2 hozzászólás

  1. Nagyon ügyes, nem hagyja az országát…Magyarországnak jó szövetségese.

  2. Okos. Jól beszél .Becsüljük meg.

Hozzászólás a(z) zeusz bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük