Restart?

Miközben egyre zavarosabb a helyzet a párt belső ügyeit illetően – a kizárt egykori vezetők, beleértve a tavaly leváltott Biró Zsolt elnököt, az alapszabályzat megsértésével vádolják, óvások, illetve bírósági eljárások kilátásba helyezésével próbálnak nyomást gyakorolni a tisztogatást kezdeményező jelenlegi elnökre –, Mezei János tizenkilencre lapot húzott: az egy alomból származó két alakulat – Magyar Polgári Párt és Erdélyi Magyar Néppárt – (újra)egyesítését szorgalmazta. A párt választmánya az országos elnökséget bízta meg azzal, hogy az egyesülés megvalósíthatóságának részleteiről tárgyalásokat folytasson az Erdélyi Magyar Néppárttal – áll az említett vezetőtestület csütörtökön kiadott közleményében.

A két autonomista tábor egyesítése régi vágya a jobboldali elkötelezettségű, polgári értékeket valló, nemzeti érzelmű erdélyi magyar szavazóknak: gyakorlatilag az Erdélyi Magyar Néppárt 2011-es megalakulásától kezdődően szorgalmazzák. Az MPP 2008-as bírósági bejegyzésével – az RMDSZ évekig akadályozta a hivatalos elismertetést, ott tett keresztbe a polgáriaknak, ahol tudott –, az az évi helyhatósági választásokon elsősorban Székelyföldön elért biztató eredményeivel gyakorlatilag megteremtette a politikai pluralizmust, a választás szabadságát az erdélyi magyar választók számára. Aztán a frissen alakult politikai közösséget is utolérte a magyar átok: a legfőbb vezetői közötti személyi konfliktusok miatt a Reform Tömörülés egykori RMDSZ-platform hangadói kiváltak az MPP-ből és magalakították a Néppártot. A Tőkés László védnökségét élvező Néppárt és a Szász Jenő alapító elnök által vasmarokkal kézben tartott polgáriak külön-külön vágtak neki a 2012-es választásoknak, s értek el együttvéve is a négy évvel korábbival szinte azonos eredményt. A csalódás a szavazópolgárok körében igen nagy volt.

Mindeközben a két csoport újraegyesítésének, egy akolba terelésének esélyei egyre csökkentek, annak ellenére –  vagy éppen amiatt? –, hogy a végleg összeférhetetlennek bizonyult két erős egyéniséget a Fidesz kivonta az erdélyi napi politikából. Mint emlékezetes Tőkés Lászlót EP-mandátumhoz juttatta a Fidesz, Szász Jenőt pedig az akkor létrehozott Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetésével bízták meg. A helyzet még reménytelenebbé vált, amint  nyilvánvalóvá vált, hogy új elnöke, Biró Zsolt az MPP-t az RMDSZ uszályába kötötte, annak függelékeként működtette. Megfosztva ezáltal annak minden esélyétől, hogy valaha önálló politikai akarat kinyilvánítására alkalmas legyen.

Ilyen körülmények között – minden szabályzatellenességre vonatkozó kétely dacára is! – üdvözlendő az MPP-ben most beindult, a két jobboldali párt összeolvadását célzó kísérlet. Csak az újraegyesült jobboldali, polgári erők lehetnek képesek az RMDSZ-ből kiábrándult, apátiába süllyedt erdélyi magyar választópolgárok megszólítására, urnákhoz csalogatására.

 

Ez is érdekes

Himnusz a szabadságról

A sors különös kegye folytán érdekes, de inkább értékes élménnyel gazdagodhattam a minap: Budapesttől Kolozsvárig …

egy hozzászólás van

  1. Ha csak a két pártvezetés dönt az egyesülésről, akkor a választók ÚJRA azt élik át, hogy „megint a nagyokosok szórakoztak”, és ezt találták ki. Vagyis elkerülendő a választók spontán ellenérzéseit, valahogy BE KELLENE VONNI az erdélyi magyarságot az egyesülés politikai tervének MEGVALÓSÍTÁSÁBA.(!!!)
    Például ki kellene deríteni, hogy az egyesült párt terve VONZ-E PLUSZ TAGSÁGOT? Vagyis INTENZÍV tagság toborzással kellene kezdeni az egyesülés folyamatát.
    Az egyesült párt programjának elkészítésébe is be kellene vonni a „mezei” szavazókat, és a felduzzasztott párttagságot.
    Mert el kell hitetni az erdélyiekkel, hogy ezt a pártot nem román magas rangban lévő katonatisztek vezetik, és NEM irányítja HÁTTÉRBŐL az SRI, és a román „elit”. Meg kell győzni az erdélyieket, hogy ezt a pártot, ezt az érdekképviseletet az erdélyi magyarság irányítja. Ha ezt nem sikerül megvalósítani, akkor biztosan sikertelen lesz az egyesülés.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük