Összetartozni? Kivel igen, kivel nem!

Nemzeti emléknap a mai, az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékeztető. 2010 óta van ez így, amikor is az Országgyűlés törvény által kinyilvánította: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”.

Az elszakított nemzetrészekhez tartozók számára – bár vannak szerencsétlen kivételek – valamiféle erkölcsi jóvátételt jelent ez, különösen a magyar állampolgárság fel-, illetve visszavételének lehetőségével kiegészítve. Elismerem, lehet valaki önérzetes magyar ember magyar igazolvány, illetve magyar állampolgárság nélkül is, de a közjogilag egységes magyar nemzet része aligha. Akinek az állampolgárság nem fontos – még jelképesen sem –, az szerintem magánemberként lehet érdekes, közügyekben viszont mellékes a véleménye.  Azt viszont sose feledjük: „aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan”. 

Mielőtt azzal vádolnának, hogy önkényesen kirekesztek bárkit is, előrebocsátom: a legmesszebbmenőkig osztom Illyés Gyula véleményét: magyar az, aki annak vallja magát. A magyarsághoz való tartozás elsősorban vállalás és csak utána származás kérdése. A nap aktualitásánál maradva: magyar az, akinek fáj Trianon. Egyszer talán az is tisztázást nyer, hogy kitől származik a mondás – Illyéstől vagy Karinthy Frigyestől, esetleg valaki mástól –, de legyen bárki is a kiötlője: telitalálat.

Akiknek nem fáj Trianon – vannak ilyenek közvetlen környezetünkben is –, azokkal semmiféle összetartozásról, netán összefogásról – hogy az éppen zárult EP-választások agyon koptatott szlogenjére utaljak – a magam részéről szó sem lehet. Akik nem népben, nemzetben gondolkodnak, azok, ha nem is ellenségeim, de ellenfeleim nékem, azokkal semmiféle közösséget nem vállalok. Sem most, sem máskor. Mással mindenkivel.

Facebook hozzászólások

Ez is érdekes

Csak az nem látja, aki nem akarja

Már csak ilyen az emberfia, mindig reményteljes várakozás tölti el, ha új arcok, tehetséges emberek …

6 hozzászólás

  1. A franciákkal soha!

  2. Trianon 100 évvel ezelőtt volt, nincs jelentősége az Európai Unióban.

  3. trianon egy olyan büntetés volt,amit nem érdemeltünk meg.
    Szándékos tönkretétele volt egy közepes méretű országnak. Valamiért nem fértünk bele a “győztesek” jövőről alkotott elképzeléseibe!

  4. Ne felejtsuk hogy a Lengyelek is kinyujtottak a kezuket egy darabka Magyar folde.
    Mert hogy oly nagy a baratsag hogy ezt nem szabad emliteni.
    Az megint mas hogy a Szlovakok is Lengyelek. Igy az a terulet is az ovek . Mar csak a batratsag jegyeban is .

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük