Navracsics mint díszlet

Egyre egyértelműbb, hogy az RMDSZ képtelen megbirkózni az erdélyi magyarság jogainak védelmével, érdekeinek hatékony képviseletével járó feladatokkal. Hogy a bűnös érdektelenséggel társuló szakmai felkészületlenség az oka ennek az alkalmatlanságnak, vagy valami más, annak könnyen utánajárhat bárki…

Elég, ha csak a “szövetségnek” az  anyanyelvi oktatás terén elszenvedett sorozatos kudarcait említem példaként, kezdve a sepsiszentgyörgyi Mikó Kollégium épületének újraállamosításával, folytatva a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium újraindítására tett sikertelen kísérlettel, bezárva a magyar nyelvű orvosképzés felszámolása elleni tétova próbálkozásokkal. Ha valamit meghallgattak, szisszenés nélkül átvettek az anyaország felől érkező “tanácsokból”, az a Kovács László-féle klasszikus “merjünk kicsik lenni!” parancs. Ezzel magyarázható, hogy − maradjunk az oktatásnál − ma már szó sem esik a kilencvenes években még lépten-nyomon hangoztatott, az óvodától az egyetemig terjedő magyar nyelvű állami iskolarendszer megteremtésére vonatkozó követelésről.

Érdekvédőink megelégedtek a magyar állami támogatással működő Sapientia–EMTE magánegyetemmel. Emlékeztetőül: amikor annak idején a szervezési munka folyt, éppen az RMDSZ akkori “hatalmasai” voltak azok, akik, miután  megpróbálták lebeszélni, a leginkább akadályozták Hollanda Dénes professzort. Végül, amikor Orbán Viktornak köszönhetően 2000-ben mégiscsak megalakult az intézmény, megpróbálták kisajátítani a sikert, a saját érdemükként beállítani az egyetemalapítást. Valami hasonló történt a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) esetében is: amint megszületett az oktatási törvény, amely három felsőoktatási intézménynek – kolozsvári Babeș-Bolyai, marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, illetve a MOGYE −, amelyeken magyar nyelvű oktatás is folyik, biztosította a multikulturális státust, a szövetségi politikusok örökre megoldottnak vélték a magyar nyélvű oktatás problémáját. Csakhogy a MOGYE szenátusának többségben lévő román oktatói, az egyetemi autonómiára hivatkozva, megtagadták a törvény alkalmazását, amely az önálló magyar tanszékek felállításáról is rendelkezik. Az RMDSZ érdekérvényesító ereje pedig kevésnek bizonyult ahhoz, hogy a törvény betartására szorítsa az egyetemet.

Itt tartunk most. Azaz, hol is? Ott, hogy egy helyi önkormányzat kompetenciájába tartozó iskolaalapítás – a római katolikus iskolára gondolok – ma már meghaladja az RMDSZ problémamegoldó képességeit, ezért a magyar miniszterelnöknek kell közbelépnie a legfőbb román kormánypárt elnökénél, hogy elhárítsa az akadályokat. Hogy a román ígéretnél – többségi nemzethez tartozó egykori kollégám válaszolta volt, amikor felelőtlen, mert betartatlan ígéretei miatt kérdőre vontam, hogy “tanuld meg, román ember olyan szegény soha nem lehet, hogy ígérni ne tudjon” – számíthatunk-e többre, nos, azt ebben az esetben is igen kétlem. Hacsak valami hátsó szándék, politikai számítás nem áll a háttérben. Mint például az, hogy beleegyeznek a katolikus iskola újraindításába, de a MOGYE-t illető követeléseinkről örökre le kell mondanunk…

És ehhez most díszletnek, paravánnak használják a gyanútlan – vagy polkorrektségében a falig, azaz a politikai öngyilkosságig elmenő? − Navracsics Tibor, a sportért, ifjúságért, oktatásért és kultúráért felelős európai biztos személyét, akit teljesen indololatlanul hívtak most Marosvásárhelyre. S ahol, úgy tűnik, rajta kívül mindenki értette, amit a román oktatási miniszter Kelemen azon felvetésére válaszolt, hogy ennyi év után már illene tiszteletben tartani az oktatási törvényt, s amire a román tárcavezető kimondta: az egyetemi autonómiát nem szabad felülírni, szerinte ugyanis a törvénybe foglaltak csak ajánló jellegűek, kötelezettséget nem vonnak maguk után.

Magyarán: úgyis azt tesszük, amit akarunk. Punktum.

Ez is érdekes

Himnusz a szabadságról

A sors különös kegye folytán érdekes, de inkább értékes élménnyel gazdagodhattam a minap: Budapesttől Kolozsvárig …

4 hozzászólás

  1. Navracsis nem erőssége e Hazának és pont.

  2. Nekem is úgy tűnik. Pont.

  3. az oreg tom

    Horváth Kitti Debreceni egyetem.nem tudom oktató vagy-e vagy hallgató.Tulajdonképpen mindegy.A hozzászólásod jól mutatja milyen beállítottságu vagy.A tények valőban makacs dolgok.Egrre majd te is rájössz,de számodra akkor már minedegy lesz.!
    Ha oktató vagy csak így tovább növeld tovább a vízfejedet.

Hozzászólás a(z) az oreg tom bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük