Már megint a demográfiáról

Örök téma mifelénk: meddig képes eltartani Románia rohamosan öregedő társadalma a számbelileg és főleg arányaiban folyamatosan gyarapodó nyugdíjasait. Az egymást váltó kormányok miniszterei egytől egyig úgy látnak munkához, illetve úgy próbálják a munkavégzés látszatát kelteni, mint akik azt hiszik, hogy velük kezdődik a világ. Azaz elődeik mindent rosszul tettek, következésképpen a terhes örökséget lehetőleg meg kell semmisíteni, s alapjaitól újra kell kezdeni mindent. Aztán rendre csak odáig jutnak, hogy mindent lerombolnak, szétzilálnak, majd átadják a helyüket a következő mindentudónak. S megint elölről.

Nem változott a demográfiai trend: Románia lakossága folyamatosan elöregedik és elvándorol – derül ki a statisztikai hivatal legfrissebb jelentéséből. Hogy az ország társadalma vészesen öregszik, hogy egyre kevesebb az alkalmazott, akinek járulékaiból az egyre gyarapodó számú nyugdíjast el kellene látni, az nem újdonság. A folyamat legalább harminc éve, azaz a  rendszerváltás óta tart, s az ország 2007-es EU-s csatlakozása óta egyre súlyosbodik. A jelentős migráció akár demográfiai katasztrófához is vezethet, csak 2007-ben, az EU-s csatlakozás évében 544,1 ezer román állampolgár intett búcsút az országnak. A jelenség súlyosságát csak fokozza, hogy pontos adatok, különösen a külföldön tartózkodók számát és valódi szándékait illetően, nem állnak rendelkezésre.

Az ország lakossága 2019 januárjában a bejelentett lakcímek alapján 22,17 millió volt, a Romániában élők száma azonban ennél jelentősen kevesebb: 19,4 millió. Egyes vélemények szerint a helyzet még súlyosabb, hisz a 18 millió munkaképes román állampolgárból egyesek szerint legalább 5 millió – mások szerint ez a szám akár 8 millió is lehet – külföldön keresi a megélhetését. És az el-,  kivándorlás folyamatos… Hogy úgy mondjam: fogyik a román. De ez legyen az ő gondjuk.

A sovénnacionalista szélsőségesek bánatára az elmúlt harminc esztendőben nem emelkedett a Székelyföldön élő románok száma sem, hanem folyamatosan csökkent. Mind abszolút számokban, mind a magyar lakossághoz viszonyított részarányukban. Az ezt kimutató 2011-es népszámlálás adatai arra kényszerítették az árnyékhatalmat, hogy – különösen az olyan etnikailag vegyes vidékeken, mint Marosvásárhely és környéke – a maga változatos eszközeivel támogassa a románok betelepítését.

Ez is érdekes

Himnusz a szabadságról

A sors különös kegye folytán érdekes, de inkább értékes élménnyel gazdagodhattam a minap: Budapesttől Kolozsvárig …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük