Felemelt fejjel, egyenes gerinccel

Az elmúlt hét – legalábbis a mi szemszögünkből tekintve – legjelentősebb eseménye: a „székely terroristák” szabadon bocsátása. Ki ne hallott volna – valljuk be: tenni nem sokan tettek értük – a két fiatalember esetéről. Emlékeztetőül: Beke István és Szőcs Zoltán tizenegy nap híján négy esztendeig  voltak börtönben. Olyasmivel vádolták és ítélték el őket, amit nem tettek.

Mint ismeretes, Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt a romániai illetékes ügyészség állította bíróság elé, mert a lehallgatott beszélgetéseikből és a Beke István lakásán talált petárdákból a hatóságok arra következtettek, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a december elsejei román nemzeti ünnepre szervezett katonai parádén.

Már a kezdetek kezdetén látszott, a fiatalembereket koholt vádak alapján összeeszkábált per nyomán ítélték el, úgy, hogy mindvégig kilógott a ló-, helyesebben szekusláb az ügy mögül. Ne kerülgessük: koncepciós per volt, ahogyan a nagykönyvben meg van az írva. Most pedig – a negyedik próbálkozásra – feltételesen szabadlábra helyezték őket.  

Vannak, akik máris az igazság diadaláról beszélnek, pedig hol vagyunk még attól. Úgy alakult – Beke István és Szőcs Zoltán nyakasságának, állhatatosságának, és természetesen hitének köszönhetően –, hogy az igazságért vívott küzdelmük első csatáját – de még csak az elsőt! – megnyerték. Nem akarok ünneprontó lenni, de nézzen ki-ki önmagába: megtett-e minden tőle telhetőt azért, hogy az égre szóló igazságtalanság meg ne történhessék, s ha már megtörtént, kiigazítassék?

A politikum tett ugyan egy-két, legfennebb  szimbolikusnak mondható, de leginkább pótcselekvésnek számító lépést, de csak annyit. Vagy a szándék vagy az elszántság hiányzott, de leginkább mindkettő. Hogy ez mennyire függ össze az RMDSZ nullához közelítő érdekérvényesítő erejével, azon lehetne vitatkozni. Persze miután tisztáztuk, hogy saját személyes érdekeik érvényesítésén túl, még mire mutatnak hajlandóságot. Úgy tűnik: nem sokra.

A magyar kormány óvatossága még érthető lenne – a román hatalom azonnal a szélsőséges törekvések támogatásával vádolta volna –, feltételezhető, ha nem a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjai kerülnek ilyen helyzetbe, akkor határozottabb kiállásra is hajlandók lettek volna. Egyértelműnek tűnik: a HVIM-tagság tette alkalmas célponttá őket azok szemében, akik a koncepciót kidolgozták. És mintha arra játszottak volna, hogy államelnöki kegyelemért folyamodjanak, aminek egyetlen feltétele: a bűnösségük beismerése.

Érdekes módon mind Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, mind Fejér László Ödön, az RMDSZ szenátora ezt javasolta a „székely terroristáknak”.  Amibe ők nem mentek bele, keresztülhúzván a koncepció kidolgozóinak előzetes szándékait. Az erdélyi magyarság megfélemlítése azért némileg és bizonyos rétegekben sikerült.

Beke István és Szőcs Zoltán karakán kiállásuk által azonban bebizonyították, hogy nincs minden veszve: ellentétben az önfeladó, megalkuvó, csak saját egyéni érdekeiket követő hivatásos politikusokkal, vannak még elkötelezett harcosai az erdélyi magyarság jogküzdelmeinek.

Köszönet érte.

Facebook hozzászólások

Ez is érdekes

Hogy is van ez?

Olvasom, mekkora elégtétellel, örömmel, elégedettséggel nyugtázták egyesek,  hogy Brassó városvezetése úgy döntött, hogy a Cenk …

egy hozzászólás van

  1. Ha fiatal lennék, azt írnám, döbbenet. Ám most már tényleg hálás köszönet Beke Istvánnak és Szőcs Zoltánnak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük