Ezt akarnánk?

A romániai rendszerváltás vagy minek is nevezzem évfordulója alkalmából annyian és annyi szempontból tekintve vonták meg az utóbbi három évtized politikai és egyéb történéseinek mérlegét, hogy magam jobbnak láttam, ha csak egy ideig is, de csendben maradni. Közben meg figyelni, mire jutottak mások, akik közül néhányaknak megvoltak a számunkra, kisemberek számára nem hozzáférhető információik ahhoz, hogy kimondják végre a tényeket, néhány olyan megkerülhetetlen evidenciát, amelyek nélkül lezárhatatlan a múlt, elképzelhetetlen a továbblépés.

A „mérlegelők” által kifejtettek alapján kimondható: pusztán egyvalami biztos: a nacionálkommunista Ceausescu-diktatúra megbukott. Igaz, a rezsim emberei – a rendszer másod-, harmadvonalbeli haszonélvezői – átmentették befolyásukat, kapcsolatrendszerüket, s ezáltal hatalmukat. Gazdasági és politikai értelemben egyaránt. Mert az hamarosan világossá vált, miként zajlott a politikai többpártrendszerre való áttérés: az események irányítói – többé-kevésbé a háttérből, titkosszolgálati módszerekkel – sorra plántálták be embereiket az újjáalakult történelmi pártokba, vagy a teljesen új alakulatokba, ellenőrzésük és irányításuk alá vonva azokat. Mára olyan szinten, olyan körmönfont módszerekkel folyik a befolyásolás, a manipuláció, hogy sok esetben maguk a bábukként használt politikusok sem észlelik, hogy megvezetik, eszközként használják őket. Mindebből következően nem meglepő, sőt, mondhatni törvényszerű, hogy a harminc évvel korábban végbement gengszterváltás valódi történéseit, azok mozgatórugóit a mai napig homály fedi. A dolgok jelenlegi állása szerint további harminc év múlva sem lesz ez másként.

Az elmondottakból nem nehéz kikövetkeztetni a „román forradalom” magyar vonatkozásait, pontosabban az erdélyi magyar politika kiszolgáltatottságát, a mindenkori román hatalom befolyásának való  kitettségét, azzal szembeni védtelenségét. Az ma már nyílt titok, hogy a Securitate nemzetbiztonsági kockázatként kezelte az erdélyi magyarságot, különösen a tömbben élő nemzettársainkat. Nincs ez másként ma sem. A szekus beépülés különösen a Székelyföldön volt hangsúlyos. Ezért sem véletlen, hogy az RMDSZ-t Bukarestben alakították meg, már a „forradalom” kitörésével szinte egyidőben. Az, hogy az alapítótagok, de a későbbiek során csatlakozottak között is számos egykori kommunista kollaboráns is volt, csak igazolja, amit a román pártokba való ügynökök beépítéséről állítottam.

Azt kell mondanom: az RMDSZ fogantatásának zavaros, tisztátalan körülményei eleve meghatározták a szervezet által követett későbbi utat. Ez lehet a magyarázat arra, hogy miért nincs autonómiánk –  sem területi, sem kulturális; miért mondtak le – mert mondhatnak bármit, főleg az ottani magyar orvosprofesszorok, a folyamatok ezt vetítik előre, a történések ezt támasztják alá – a marosvásárhelyi egyetemen folyó magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzésről; miért tiltakoznak félszájjal, ha egyáltalán szót emelnek a restitúciós folyamat indokolatlan késleltetése, olykor visszafordítása ellen; miért fogadták cinkos némasággal a „székely terroristák” hamis vádakon alapuló elítélését, bebörtönzését; miért adták fel – mert feladták, ez számos példával bizonyítható – a magyar jogérvényesítés szempontjából „frontvárosként” emlegetett Marosvásárhelyt, Székelyföld egykori gazdasági és kulturális központját, stb.

Az önmagunkkal való őszinte, könyörtelen szembenézés, hibáink, sőt bűneink bevallása, helyzetünk pontos felmérése, a rendelkezésünkre álló szellemi, lelki, erkölcsi erőforrások számbavétele nélkül nincs sem megtisztulás, sem továbblépés. Közösségi szinten végképp nincs.

Ha így van, könnyen meglehet, hogy harminc év elteltével már közösségről sem beszélhetünk. Ezt akarnánk?

Ez is érdekes

Himnusz a szabadságról

A sors különös kegye folytán érdekes, de inkább értékes élménnyel gazdagodhattam a minap: Budapesttől Kolozsvárig …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük