Bezzegrománia a csőd szélén

Állandósulni látszik a kormányválság Romániában, jelenleg úgy fest, senkinek sem szívügye a patthelyzet feloldása, mindenki sodródik az árral, remélvén, hogy valahogy – elsősorban a külföldi patrónusok támogatása által – csak révbe ér… Csak azt felejtik el, hogy a külföldi patrónus szokás szerint semmit sem tesz ellenszolgáltatás nélkül, a támogatásnak ára van. És ami a legfontosabb: legfennebb a helytartók részesülhetnek az árulás – az említett patrónusok hasznával arányos, igaz, olykor busás – árában. Ahogy elnézem – az utóbbi harminc esztendő történései mind ezt támasztják alá –, Romániában nagy az érdeklődés a szerepkör iránt, a többség – legalábbis a politikai osztály – előbb-utóbb árulóvá válik. Ki hazáját árulja el, ki népét, ki csak szavazói bizalmát… Szép karrier, egyesek számára kifizetődő is. Az egyáltalán nem érdekli őket, mit mondott Augustus császár – szeretem az árulást, de megvetem az árulót –, a többség még csak harangozni sem hallott hasonló ósdi aranyköpésekről.    

A liberálisok (PNL) hétvégi tisztújító pártkongresszusa sem hozott változást, csak meghosszabbította a politikai válságot. A demokráciát megcsúfoló körülmények között – Iohannis államfő, illetve a mélyállami tényezők közbelépésének eredményeként – pártelnökké választott Florin Cîțu kormánya a szociáldemokraták kényének-kedvének kiszolgáltatva várja, mit hoz számára a jövő. A háttérben jelenleg kemény alkudozások folynak, bár a PSD tagadja, hogy hajlandó lenne nyíltan kiállni a Cîțu-kabinet mellett, az a helyzet, hogy kizárólag rajtuk áll a kormány sorsa. Mindenesetre a holnapra várható alkotmánybírósági döntés után – a taláros trestületnek kell döntenie a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány törvényességét illetően – tisztul majd a kép: ha szavazásra kerül sor, akkor a PSD-nek is színt kell vallania.

Az szinte biztosnak látszik, hogy a jelenlegi kormánykoalíció nem támasztható fel, legalábbis az neomarxista USR–PLUS pártszövetség társelnökének, Dacian Cioloșnak legutóbbi megnyilatkozása szerint, aki azt állította: továbbra sem hajlandó visszatérni a koalícióba az USR–PLUS, amíg Cîțu a kormányfő. De hát ne feledjük, Románia esetében semmi sem biztos, még az sem, ami már megtörtént. Itt minden megeshet – különösen a politikában –, és annak az ellenkezője is. Különösen, ha a hatalomról, de főleg az azzal járó egyéb előnyökről van szó.    

Azon túlmenően, hogy marad-e a Cîțu-kabinet vagy megy a levesbe, a PNL jövője nem tűnik túlzottan fényesnek. A legutóbbi közvéleménykutatási adatok azt mutatják, hogy a PNL – az utolsó még életben lévő történelmi párt – mélyrepülésben van, a katasztrófa nehezen elkerülhető. Ha így folytatják, a törvényhozásból kiesett, azóta eljelentéktelenedett Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt sorsára juthat.

Ami még szomorúbb: a fent leírt politikai válság minden eddiginél mélyebb, az energiahordozók árának eddig soha nem tapasztalt mértékben történt megugrása által csak súlyosbodó gazdasági válsággal társul, amit csak fokoz a katasztrofális járványhelyzet.

Az ismételten felmerülő kérdés: mit keres egy ilyen társaságban egy magát magyarnak tartó párt? Igen, az RMDSZ-re gondolok. Vagy igaz lenne a helyzethez idomított mondás, hogy madarat tolláról, pártot koalíciós társáról?  

Ez is érdekes

Himnusz a szabadságról

A sors különös kegye folytán érdekes, de inkább értékes élménnyel gazdagodhattam a minap: Budapesttől Kolozsvárig …

10 hozzászólás

  1. Kitűnő, tömör helyzetelemzés. Ismétlődnek, ismétlődnek, ismétlődnek a bukaresti politika bűvészmutatványai. az „itt a piros, hol a piros” sorozatai. Semmi sem az, aminek látszik.
    Iorga mondta volna (?), hogy a román politika elve, hogy nincsenek elvei. Nagyon javallott lenne, ha a budapesti „elit” is próbálna tanulni az írásból. Nosza! Párszor már alaposan ráfáztunk. Ismerd meg ellenségedet, ismerd meg önmagadat és legyőzhetetlen leszel. (Szun-ce) Tiszteletem a szerzőnek!

  2. Bezzeg románi végrehajtotta a ballibsi eu parancsait,ezért meg is simogatták a buksijukat a brüsszeli bürokraták!
    IME AZ EREDMÉNYE! Az ország teljes kirablása a brüsszel közeli nyugati vállatok által az ország teljes gazdasági
    és pénzügyi gyarmatosítása.Adó emelés és megszorítások jövőjét vetíti előre,mint a gyurcsány kormányzása
    Magyarországon.Meg kell állítani a ferit!

  3. Románia, mióta létezik, azóta folyamatosan a csőd szélén lavíroz….Jobb lenne elszakítani tőle Erdélyt és független/önálló állammá szervezni!

  4. Úgy tűnik a románok a saját, otthon maradt fajtájukat is kezdik pusztítani. Ám a már fűtési szezon elején iszonyatos módon megdrágított energiahordozók nem hogy nem családbaráti intézkedésre vallanak, hanem szó szerint embertelenek.

    • Embertelen , kegyetlen , nemzetellenes a román kormány , pont olyan mint a magyar baloldal .. Az a fájó hogy ezt a román kormányt az RMDSZ segédletével sikerült hatalomra juttatni egy olyan választás alkalmával amelyiket elveszitett a liberális párt . Nagyon remélem a magyar emberek észre veszik és tudnak emlékezni ha másként nem is , de a román állapotokon keresztül mi vár Magyarországra ha a baloldal visszakerül hatalomra .

  5. 2002-2010.

    Majd a nagybácsi, Frnakisztán segít… Még jobban kifosztani.
    Nesztek, román sovének, nemzetállam.
    Sajnos most is várható, hogy kijátsszák a magyarkártyát,
    hogy tereljék a románok figyelmét.
    Van még magyar párt Erdélyben?

  6. Reszelő Aladar

    Egy nemzetiségi párt nem teheti meg, hogy ideológiai alapon politizáljon. Ha kijön a matek és tagja tud lenni egy kománytöbbségnek, akkor megvan a zsaroló potenciál, hogy befolyása legyen a dolgokra. Ellenzékből jól lehet pofázni, de a képviselt közösségnek ritkán a pofázás az érdeke.
    Az RMDSZ pedig kicsit úgy viselkedik, mint akinek a legfőbb kincse a buszmegálló tábla, amit mindig maguknál tartanak séte közben, ha pedig megneszelik, hogy jön valami buszra emlékeztető, akkor kiteszik és várnak. A busz pedig rendszeresen jön és felveszi őket.
    Ha így folytatják, akkor lassan már csak egy üres busz jön, amiről leszáll a vezető és otthagy nekik. Ha van történelmi értelemben vett türlmünk, akkor remélhetjük, hogy Románia magától szétesik.

  7. Ezek a románok azok mint a Gyurcsányék Dobrevükkel Karácsonyukkal együtt.

  8. Nem tudok viszonyítani, mekkora ott a córesz? Mint nálunk a bokros-csomag előtt? Vagy mint azután? Valaki felvilágosítana?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük