Az RMDSZ is felajánlkozott

A bukaresti kormányválság lehetséges megoldásáról egyeztetett az államfő hétfőn a parlamenti pártokkal. Mint ismeretes a bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatott Cîțu-kabinet elsősorban Klaus Iohannis erőszakosságának köszönhetően állhatott fel, s az államfő volt az is, aki attól sem tartva, hogy esetleg pártszakadást idéz elő a liberálisoknál (PNL), pártelnöki tisztségbe segítette az időközben csúfosan megbukott politikust.

A jobboldalinak mondott kormánykoalíció – amelynek az RMDSZ is tagja – minden eddiginél súlyosabb adósságcsapdába taszította az országot, miközben teljesen kiszolgáltatta a lakosságot az energiahordozók forgalmazóinak, akik indokolatlanul, kényük-kedvük szerint emelik az áraikat. Hab a tortán, hogy a nyár folyamán a kormányzat elmulasztotta a szükséges óvintézkedések meghozását, ezért a pandémia negyedik hulláma teljesen felkészületlenül érte a hatóságokat. Olyannyira, hogy maga az államfő is elismerte, hogy az állam – amelynek mégiscsak ő  a legfőbb felelős vezetője – megbukott. A magyarországi ellenzéki összefogás híveinek figyelmébe: ilyen állam ez a Bezzegrománia…  

Az előzetes várakozásokkal ellentétben, amelyek szerint Iohannis időhúzásra játszik majd, ezzel próbálván meg a lehető legtovább kitolni a Cîțu-kabinet hivatali idejét, az államfő már a hétfői tárgyalásokon döntött: megbízta a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) újonnan megválasztott elnökét, Dacian Cioloșt   – aki egyébként az EP Renew Europe liberális képviselőcsoportjának elnöke – a kormányalakítási tárgyalások beindításával. Hozzáértők szerint Iohannis előre látta, hogy Cioloș képtelen lesz a kormányalakításra, s a borítékolható bukása csak tovább ronthatja esélyeit a 2024-ben esedékes államfő-választáson, amelyen maga is indulni szándékozik.

A történet érdekessége, hogy a hétfői tárgyalásokon az RMDSZ mindenkit meglepő javaslattal állt elő, magyarán: bejelentkezett a kormányzásra. Igaz, csak hathónapos periódusra, de azért mégis… Nem állítom, hogy ideális körülmények között ördögtől való lenne, hogy magyar miniszterelnöke legyen egy román kormánynak, de azért ne túlozzunk. Hol vagyunk mi attól? Mármint az ideális körülményektől… Addig, amíg a román titkosszolgálat nemzetbiztonsági kockázatként kezeli az erdélyi magyarokat, nem hiszem, hogy sor kerülhet rá…

Adódik a kérdés: miként tehet egy ilyen meggondolatlan javaslatot bárki felelős erdélyi magyar politikus – mármint, hogy egy teljes ország ügyeit felvállalja –, ameddig egy alig másfél milliós közösség érdekeinek hatékony képviseletére sem képes?  

Mi ez, szereptévesztés? Vagy valami egészen más?

Ez is érdekes

Himnusz a szabadságról

A sors különös kegye folytán érdekes, de inkább értékes élménnyel gazdagodhattam a minap: Budapesttől Kolozsvárig …

2 hozzászólás

  1. Bezzegrománia… Elképesztő, hogy a felkértek között mennyire nincs vagy direkt nincs megfelelő ember az x. kormányalakításra. Mint az olaszok…
    Az áremelésekről. Tegnap olyan hírt kaptam, amitől szó szerint leültem. Bezzegromániában a vízdíj+csatornadíj mellé – jelentős összegben – hozzácsapják az esővíz(!) díjat, ami jelentős mértékben megnöveli a számlát. Hogy hogyan számolják ki az árokba s onnan a csatornákba folyó esővíz mértékét, az nyitott kérdés marad – mindörökre.
    Vagyis nem lenne hátrány, ha megfelelő magyar emberek átvennék a hatalmat!!!

  2. Az RMDSZ is felajánlkozott, akár az út szélén strichelő rosszlányok.
    Pénzért bármit. Szopnak, nyalnak, tolnak…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük