Szentgyörgyi László

Iskolaalapítás elqúrva

Elbukott a marosvásárhelyi római katolikus iskola újraalapításáról szóló törvény – adta hírül hétfőn a média. Mi történt? Annyi, hogy az alkotmánybírósági normakontroll megállapítása szerint nem a parlament dolga a tanoda összegubancolt helyzetének rendezése. Mint ismeretes a törvényhozás egyedi jogszabály által próbálta megoldani a helyzetet, azaz törvényessé tenni az iskolaalapítást. Nem sikerült. Amiként a Dragnea által Orbánnak …

Több »

Mennél magyargyűlölőbb, annál románabb?

Már megszokhattuk, hogy március idusa közeledtével rendszerint tetőfokára hág a magyargyűlölet az erre hajlamos román politikai és közéleti szereplőkben, az általuk befolyásolt helyi és országos médiában. Történészek, szociálpszichológusok, s egyéb szakemberek feladata lehetne kideríteni, miért, hogyan van az, hogy a románok jelentős része rendszerint a magyarok nemzeti ünnepe alkalmával érzi …

Több »

Székely Szabadság Napja: Állhatatosságból, elszántságból elégtelen

Az idei Székely szabadság napi rendezvény annak rendje és módja szerint lezajlott, rendbontásra szerencsére nem került sor. Az események részletes beszámolói a különböző írott és elektronikus médiáorgánumoknak köszönhetően ismertek. Korábban Izsák Balázs 40 ezer résztvevővel számolt a marosvásárhelyi megemlékezésen és felvonuláson. Hogy pontosan mennyien is voltak, azt nehéz lenne megmondani: …

Több »

Vona és a székelyek

Nemzeti elkötelezettségű, jobboldali, konzervatív, polgári értékrendet követő emberként kíváncsian vártam, mikor merészkedik újra tájainkra Vona Gábor, a Jobbik elnöke… Merthogy amióta beindította az úgynevezett néppártosodási projektet, bizony került minket, erdélyieket. Megértem őt. Különösen, amióta Szotyori-Lázár Zoltán névre hallgató keresztfia – feltételezhetően a keresztapa által Simicskával kötött üzlet okozta eufóriában – …

Több »

A rommagyar médiamunkásról

A következő pamflet négy esztendővel ezelőtt született, s szinte visszhangtalan maradt. Az erdélyi magyar média, a sajtómunkások helyzete, kiszolgáltatottsága azóta sem változott.  A újraközlés apropójaként az a közösségi médiában megjelent felhívás szolgált, amelyben az erdélyi “független” (értsd: “haladó”) újságírás anyagi támogatására kérik az olvasót, továbbá a hír,  hogy 4,5 millió …

Több »

Gyurcsány és az RMDSZ

Azt már tudjuk, hogy az RMDSZ egy ideje – a folyamat kezdete a 2012-es romániai választások utánra tehető – azon igyekszik, hogy normalizálja kapcsolatait a magyarországi kormánykoalíció pártjaival. Amire – ebben egyezzünk meg – elsősorban az RMDSZ-nek volt nyomasztó szüksége. Hogy miért? Elsősorban azért, mert a bukaresti hatalmi erőközpontokban a “szövetségnek” erősen meggyengültek a …

Több »

Rettenetes Igor

A nagyromán eszmék terjesztésének, Románia és Moldova egyesítésének talán leghangosabb ellenzője maga a moldovai államfő. Igor Dodon, mert róla van szó, minden adódó alkalmat megragad, hogy nyilatkozataival piszkálja Bukarestet. Amit, különösen most, a centenárium évében igen nehezen nyelnek le a Dimbovica-parti román sovénnacionalisták. Azért csak a Pruton inneni románokat említem, mert a …

Több »

Orbán a király – Romániában is

Nem csitulnak az indulatok a titkosszolgálati bekötöttségű román médiában Szijjártó Péter külügyminiszter hétfői bukaresti látogatása után. Az elsősorban kolozsvári magyargyűlölők egy bizonyos érdekcsoportja irányítása alatt álló Realitatea hírtelevízióban napok óta folyik a sovénnacionalista habverés akörül, hogy a jelenlegi balliberális román kormány, amely, ellentétben a magyarországi balliberális oldallal, a választások után igyekszik a …

Több »

Az elvtársak rossz helyen kopognak

Most már valóban gőzerővel folyik a választási kampány, aki ebben netán kételkedett volna, az most meggyőződhetett, hisz lám: a hét végén Erdélyben haknizott az MSZP és miniszterelnök-jelöltje. Egy ideje -pontosabban a 2004. december 5-ei szégyenteljes referendum óta – jelentősen megritkultak az efféle látogatások, akár azt is mondhatnánk, Horn Gyula, sőt Kádár …

Több »

Megfogyva bár…

Minden centenáriumi előkészület ellenére – beleértve az egekig srófolt nacionalista hangulatot, a legmagasabb fordulatszámra kapcsolt magyarellenességet – , újfent megbizonyosodhattunk: Romániában nincs új a nap alatt. Erre utalnak a román politikai és közélet ilyen-olyan rendű és rangú szereplőinek megnyilvánulásai, különösen azok, amelyek a médiában hangzanak el, s amelyeknek egyetlen céljuk: …

Több »