Szentgyörgyi László

Döglött lón a patkó

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) a kisebbségi jogok romániai ellenőrzésére szólítja fel a schengeni térség tagállamait – tudjuk meg az Izsák Balázs elnök által jegyzett nyílt levélből. „Úgy gondoljuk, hogy a schengeni övezet minden tagállamának ismernie kell azt a kettős magatartást, amely Románia a nemzetközi és közösségi joghoz való viszonyát …

Több »

Stratégiai partnerek közt

Mottó: Ments meg, Uram, a barátaimtól, az ellenségeimmel elbánok magam. Nap mint nap tapasztalhatjuk, hogy az orosz-ukrán háborús konfliktus kapcsán megszólaló román illetékesek, médiamunkások kizárólag az ukrán fél által hangoztatott elfogult álláspontot szajkózzák. Hogy ebben minek van nagyobb szerepe: a román lakosságra, de különösen a politikumra jellemző súlyos oroszfóbiának, vagy …

Több »

Tesznek ránk

Amint az előre látható volt, elutasította a luxemburgi székhelyű Európai Unió Törvényszéke a Minority SafePack kezdeményezőinek keresetét. Azaz a fényes tekintetű brüsszeli testület nem tesz lépéseket új uniós jogszabályalkotásra a nemzeti és nyelvi kisebbségek védelmének, illetve az unió kulturális és nyelvi sokszínűségének megerősítése érdekében. Magyarán: magasról tesznek ránk! Mit mondjak, …

Több »

Kinek higgyünk?

Szombaton történt, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök egy beszédében azt mondta: Magyarország, Románia és Lengyelország is követelhetne korábban elcsatolt területeket Ukrajnától. „Ismerjük a lengyel elit egy részének a »tengertől a tengerig« nagy ország megteremtésére vonatkozó elképzeléseit. A második világháború előtt sokan beszéltek erről az elképzelésről. Most pedig Lengyelország és Ukrajna …

Több »

A székely autonómiával, mondjátok, mi lesz?

A Székely Nemzeti Tanács 2016-os határozata alapján október utolsó vasárnapja Székelyföld autonómiájának napja. Azóta ezen a napon őrtüzek gyúlnak Székelyföld szerte, ezáltal is megerősítve a régió lakosságának jogos autonómiaigényét. Idén sem volt ez másként, idén is felovasták az immár szokásos kiáltványt, amelyben az SZNT elnöke kifejtette: a területi autonómia a …

Több »

(Ön)csonkítás – és ami mögötte lehet

A nehéz gazdasági helyzetre való hivatkozással a Prima Press Kft. 2023. január 1-jétől beszünteti nyomtatott lapjainak a kiadását, valamint a lapterjesztést és lapkézbesítést. A döntésről a kiadó egy szűkszavú szolgálati közleményben számolt be. Az öncsonkítás az Erdélyi Médiatér Egyesület érdekeltségébe tartozó Krónika (az egyetlen országos terjesztésű magyar nyelvű napilap), Székelyhon …

Több »

Schengen pacsi

Az Európai Parlament által kedden elfogadott állásfoglalás értelmében az EP szorgalmazza Románia és Bulgária mihamarabbi csatlakozását a schengeni övezethez, melynek feltételeit – legalábbis a dokumentum szerint –  mindkét ország már régóta teljesíti. Jelenleg az EU valamennyi tagállama része az áruk és személyek szabad, azaz ellenőrzés nélküli mozgását biztosító schengeni övezetnek, …

Több »

Nem kímélik egymást

Bár jelenleg úgy-ahogy, de együtt kormányoznak, a két legjelentősebb román párt – a nemzeti liberális PNL-ről és a magát szocdemnek tartó PSD-ről van szó – politikusai között folyamatosak a pengeváltások, mintha nem közös célok vezérelnék őket. A dolgok jelenlegi állása szerint nem a politikai ellenfél, azaz az ellenzék a legfőbb …

Több »

Tolvaj egy világ, avagy a balkáni „találékonyság” újabb példája

Talán emlékeznek még a tavalyi esetre, amikor kiderült, néhány agyafúrt román atyafi éveken keresztül ipari mennyiségben lopta a gázolajat a Konstanca megyében található, amerikai hadsereg által használt Mihail Kogălniceanu katonai támaszpontról. A történet lényege: a csoport – heten valának, mint a gonoszok – egy olyan cégnél dolgozott, amely szabályos időközönként …

Több »

Magyarellenesség és egyebek

Annak dacára, hogy számtalanszor megfogadtam már, többé nem írok a témáról, ismételten megszegni kényszerülök korábbi ígéretem. Ennek megvan az oka: egymást követik a háttérből sugallt/vezényelt, váltakozó intenzitású magyarellenes hangulatkeltésre utaló esetek. A magyarellenesség – legalábbis az utóbbi két évszázad során, pontosabban az Erdélyi Iskola felvilágosodás kori színre lépése óta  – …

Több »