A rommagyar politikus

A következő írás négy esztendővel korábban született, akkor is választások előtt álltunk.  A helyzet, az erdélyi magyar politikai közélet állapota azóta sem változott. A szerző indulata viszont fokozódott. 

A rommagyar politikusról nem tudni miért, mi végett van, csak úgy egyszerűen: van. Érdekvédelmi célból, meg közképviseletiből. Születési helye, időpontja ismeretlen, mindössze annyit tudni, hogy a 89-es rendszerváltás zavaros, hétköznapi halandó számára átláthatatlan körülményei között „emanálódott”. Egyes vélemények szerint nem kizárt, hogy szűznemzéssel fogant. Talán igen, talán nem. Mindenesetre ha arra gondolunk, hogy nem ismer sem anyát, sem apát, akkor valószínűleg igen.

A rommmagyar politikus legfőbb jellemvonása az állhatatosság. És az igazmondás. Állhatatosságának legékesebb bizonyítéka, ahogyan az autonómiáért küzd – megállás nélkül, folyamatosan, folyton-folyvást. Legdrágább kincse neki az autonómia, mondhatni: szíve csücske. Olyannyira, hogy négyévente – mindig az éppen esedékes választások kampányában – előveszi, mint valami raktárban őrzött cégtáblát, leporolja, s kitűzi maga elé. Igen, célként tűzi ki. Amiért aztán harcolni kezd. Pontosabban addig harcol érte, amíg a kampány tart. Aztán a választások másnapján újra elteszi, elraktározza, hogy négy esztendő múltán legyen, amit elővennie, legyen, amiért harcolnia.

A rommagyar politikus másik legfőbb tulajdonsága az igazmondás. Mást nem is tud mondani, csak az igazat. Ez nem is esik nehezére, hisz ő természetesen tévedhetetlen, s ekként bármiféle erőfeszítés, erkölcsi és etikai kényszer nélkül mondja az igazat. Mondja, másként nem teheti. Aki netán kételkedne a tényállást illetően, gondolja végig: hallott-e rommagyar politikus szájából valaha is olyasfajta állítást, miszerint ő vagy politikustársa egyszer is hazudott volna? Ugye, hogy nem.

A rommagyar politikus különös vonzalmat érez a hatalom, illetve a törvényhozás bársonyszéke iránt. Ezért igyekszik is megszerezni mindenáron. S ha már megvan neki, akkor ragaszkodik is hozzá. Foggal-körömmel megtartaná. Abból ítélve, hogy van, aki már két évtizede is benne üldögél, többnyire sikerül is neki. Nagy öröm lehet számára a hatalom bársonyszékében üldögélni. Közben pedig – úgy mellékesen – harcolni. Miért is harcol a rommagyar politikus? Mikor miért. Közképviseletileg és érdekvédelmileg persze. Miközben piszkosul gyarapodik, mármint anyagilag. Ő egyre gazdagabbá válik, a többiek egyre szegényebbé.

Aztán, amint eljön a kampány ideje, a rommagyar politikus osztogatásba kezd: osztja azt, amit minden kampánykor szokás, de legfőképpen az észt. Önzetlensége ilyenkor határtalan. Már-már odáig megy az észosztásban, hogy neki a végére alig marad. A magához való esze viszont, az megvan neki. Szerencsétlenségünkre.

Hát ilyen a rommagyar politikus.

Ez is érdekes

Himnusz a szabadságról

A sors különös kegye folytán érdekes, de inkább értékes élménnyel gazdagodhattam a minap: Budapesttől Kolozsvárig …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük