A kutya ugat, a karaván halad

Az elmúlt héten Kolozsváron, az RMDSZ szerevezésében tartotta 62. kongresszusát a FUEN, azaz az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója. Nem hiszem, hogy sokan tudják, mi fán terem is ez a szervezet, ezért idézem a honlapjukról: 32 európai országból származó mintegy 90 tagszervezetével, a FUEN az őshonos nemzeti kisebbségek, illetve őshonos etnikai csoportok legnagyobb európai ernyőszervezete. 1949-ben, Párizsban alakult, ugyanabban az évben, mint az Európa Tanács. A FUEN 2006-ban elfogadta Európai őshonos nemzeti kisebbségek Chartáját. A Charta képezi a szervezet tevékenységének alapját. A FUEN az európai kisebbségek identitásának, nyelvi és kulturális jogainak elkötelezett védelmezője.

Ennyiből – különösen a határon kívül rekedt magyarság utódállamokbeli helyzetéből kiindulva – talán le is vonható a következtetés: a FUEN az első világháború utáni Népszövetséghez hasonló kirakatszervezet lehet, hatékonyságát tekintve mindenképp. Amolyan sóhivatal. Legalábbis egyes országok úgy tekintenek rá. Például Románia kormánya, amely arra sem méltatta, hogy egyáltalán képviseltesse magát a kolozsvári közgyűlésen. Sőt, a román külügy áskálódni kezdett Navracsics Tibor biztos ellen, bepanaszolta az EB elnökénél, hogy úgy jött el Kolozsvárra, hogy kikerülte Bukarestet. Maga a FUEN elnöke, az RMDSZ-es Vincze Lóránt az MTI-nek nyilatkozva nehezményzte is, hogy a román kormány egyenesen elutasította a kisebbségek párbeszédre való felhívását. Ez is azt bizonyítja, hogy kisebbségi jogok területén bizony kettőn áll a vásár.

Az eseményt az „ókori római város” – Kolozsvárra gondolt – polgármestere köszöntötte – nem, nem személyesen, hanem a polgármesteri hivatal honlapján közzétett üzenetében. „Ki merem jelenteni, hogy ez a találkozó, amelyen Európa kisebbségeit érintő kérdéseket tárgyalnak meg, a megfelelő helyszínen zajlik – azon a helyen, ahol kultúrák, identitások, vallások, különböző nyelvek egy nyitott, jövő felé orientált közegben találkoznak” – olvasható Emil Boc üzenetében. Az említett remekműben megnyilvánuló kétszínűség, hamisság még Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt is szólásra késztette, beszédében azt találta mondani, hogy erősen kétli, hogy Boc írta volna a levelet, ha mégis, akkor „erősen fogták közben a kezét”. Az a Kelemen nyilatkozott így, aki alig néhány nappal korábban, az RMDSZ zilahi kongresszusán, Semjén Zsolt és a román posztkommunisták elnöke, Liviu Dragnea között ülve – az utóbbi nemzeti érzékenységére való tekintettel, de az is lehet, csupán az újabb kormányzati szerepvállalás bűvöletében – nem merte fennhagon énekelni a magyar himnuszt.

Ezek után hogyan is remélhetnénk, hogy a Kolozsváron elfogadott számos dokumentumban megfogalmazottak akár elenyésző részének is érvényt szerezhessenek?

Ez is érdekes

Himnusz a szabadságról

A sors különös kegye folytán érdekes, de inkább értékes élménnyel gazdagodhattam a minap: Budapesttől Kolozsvárig …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük