Vagy-vagy helyzet: végül vagy az egyik, vagy a másik oldalt haragítják magukra

Heves, a globalista hatalmi központok által is módszeresen táplált indulatokat váltott ki a román ellenzéki erőkből és az álcivil szervezetekből az igazságszolgáltatás átszervezését célzó törvénycsomag. A súlytalan jobbközép oldal által hangosan bírált módosítások végső formájáról a kétkamarás parlament szenátusa hivatott kimondani a döntő szót. Ennek ellenére a román ellenzék által fellármázott nyugati, főleg amerikai és brüsszeli megmondóemberek egymás után fogalmazták meg ultimátumként is értelmezhető aggodalmaikat: a korrupcióellenes küzdelem lanyhulásától, az igazságszolgáltatás politikai befolyásolásától – szerényen kérdezem: mikor nem volt ebben az országban az igazságszolgáltatás az éppen regnáló hatalom szolgálólánya? -, végső soron a demokrácia meggyengülésétől tartanak.

A vitatott jogszabályt simán megszavazták, miután többé-kevésbé titkos háttéralkuk nyomán az RMDSZ is besorolt a törvénymódosítást kezdeményező balközép koalíció mögé. Az említett alku részeként Liviu Dragnea, a magát baloldalinak mondó PSD elnöke, aki ugyan nem volt hajlandó támogatni a “szövetség” által kidolgozott, a marosvásárhelyi iskolaügy megoldását célzó törvénytervezetet, végül javasolt egy kompromisszumos megoldást: a magyar oktatási jogok bővítését ígérte az RMDSZ-nek, persze nem most, hanem egy tavasszal elfogadásra kerülő törvényben. Az RMDSZ pedig belement az alkuba. Hogy jövő tavaszra hol lesz ez a kormány, illetve hol lesz Liviu Dragnea, arra a jelek szerint nem gondoltak… A történet a marosvásárhelyi orvosi egyetemen (MOGYE) felállítandó magyar tagozat esetére emlékeztet: hiába biztosít jogot rá az oktatási törvény, az intézmény román többségű vezetősége – éppen az egyetemi autonómiára hivatkozva! – rendre elutasítja a magyar követelés teljesítését.

A módosításokat az ellenzék élesen elítélte, szerintük azok az igazságszolgáltatás politikai befolyás alá vonását szolgálják. Ha arra gondolunk, kik lennének a törvénymódosítások legfőbb haszonélvezői – elsősorban maga az állaemelnöki ambíciókat tápláló pártelnök, Liviu Dragnea -, akkor akár igazat is adhatnánk az ellenzőknek. Az amerikai és brüsszeli bírálatok pedig óva intették Romániát attól, hogy a korrupcióellenes harc eredményeit az intézményrendszer gyengítésével esetleg lenullázza. A szociálliberális kormánytöbbség és az azt támogató RMDSZ a bírálatokat elutasítva azt állította, hogy a reformra éppen az igazságszolgáltatás függetlensége, a valós jogállamiság érdekében van szükség.

Kinek van, lehet igaza, nem könnyű eldönteni. Az tagadhatatlan, sok esetben a korábbi államfő, Traian Băsescu politikai ellenfelei ellen lépett fel a Korrupcióellenes Ügynökség (DNA), majd egy idő után, a Klaus Iohannis elnökségétől kezdődően már önjáróvá vált a szervezet, sokak szerint a legfőbb hírszerző szolgálattal (SRI) karöltve már-már a maguk kezébe vették az ország irányítását. Ezért ideje volt lenyesni a szárnyait, szabályozni a működését.

A módosítások ellenzői maguk mögött tudják az amerikai külügyet, elsősorban a biradalmi helytartóként viselkedő bukaresti nagykövetet, az EU-tagállamok jelentős részét, illetve a nemzetközi sajtót. Legfőbb érvük azonban mégiscsak az lenne, hogy egyes felmérések szerint a DNA eredményességi együtthatója – azaz a büntetőjogi perig eljutó ügyek aránya – már hosszú ideje 90 százalék körül mozog, ami, bárhonnan is nézzük, jó eredmény.

Ui. Kérdés: miért kellett az RMDSZ-nek ebben az éles vagy-vagy helyzetben elköteleznie magát bármelyik oldal mellett is?

 

Ez is érdekes

Himnusz a szabadságról

A sors különös kegye folytán érdekes, de inkább értékes élménnyel gazdagodhattam a minap: Budapesttől Kolozsvárig …

3 hozzászólás

  1. Sem Markó Béla, sem pedig Kelemen Hunor nem hiteles képviselői az Erdélyi magyarságnak, mivel szándékosan dolgoztak azon, hogy a több mint egymilliós szavazóbázist leépítsék háromszázezer alá.

  2. A romániai magyarnyelvű oktatás ügyének nem lett volna szabad alkú tárgyát képeznie ebben az ügyben, itt nagyot hibázott az RMDSZ. Az viszont igaz, hogy a Korrupcióellenes Ügynökség a titkosszolgálatokkal karöltve sok esetben túltolta a biciklit. Sok megátalkodott rablógazember szabadon jár még mindig és röhög a markába, miközben erdélyi települések magyar polgármestereit, alpolgármestereit vegzáltak két ajándék-koncertjegy miatt. Ebből a szempontból érthető az RMDSZ lépése, de akkor sem kellett volna ebben az ügyben állást foglalnia, főleg nem a magyarnyelvű oktatás kontextusában.

  3. Az UDMR kötelékén kivül nem él Erdélyben olyan jogász, aki objektív értékelést tudna készíteni a tervezett törvénymódosítások következményéről???
    Nem készült az UDMR támogató döntése előtt magyar nyelvű HATÁSTANULMÁNY a törvénymódosításról? Ezért nincs mit nyilvánossá tenni?
    Akkor mi alapján döntött a párt a támogathatóságáról?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük