RMDSZ-kongresszus – Paroles, paroles, paroles…

A látványos díszletek ellenére sem bírták a rendezők elfedni a rideg valóságot: meglehetősen laposra, mondhatni unalmasra sikeredett a produkció, amit az RMDSZ XIV. kongresszusa címén előadtak. Az elfogadott dokumentumokról az elemzők, a média majd ezek után mond el mindent, sőt annál többet is… A meghívott magyar és román pártok képviseletében …

Több »

Székely (nemzeti) tanácstalanság

A hírek szerint áll a bál Székely Nemzeti Tanácsban, miután a szervezet nyolc széki vezetője közül öten aláírták azt a dokumentumot, amelyben egyebek mellett diktatórikus vezetéssel, illetve az autonómiaküzdelem „eredményességének veszélyeztetésével” vádolták meg Izsák Balázs elnököt. Aki természetesen tagadta az őt ért vádakat. Egyelőre messze állunk attól, hogy a konfliktus …

Több »

Ivánka

Nagyivánt a városka neves ügyvédjeként ismerték, azok közé a rendszerváltás után fényes karriert befutott figurák közé tartozott, akikre igencsak illett az újgazdag jelző. – Olyan alak, aki felfele nyal, lefele rúg. Nagy ház, nagy autó: nagy pofa. Egójánál, arroganciájánál csak pénzéhsége volt nagyobb, azt hitte, az ember értéke egyenesen arányos …

Több »

Románia, te csodás!

Nem mondok újat, amikor azt állítom: Románia a korlátlan lehetőségek országa. És a korlátolt képességű államhivatalnokoké – tenném hozzá azonnal. Ez utóbbiban azért nem lennék annyira biztos. Mert mi van, ha a korlátoltság kizárólag a hozzám hasonló beavatatlanoknak, a felszínes szemlélőknek szánt látszat? A háttérben pedig ott a pőre valóság: …

Több »

Egy fényesnek aligha mondható jövő kezdete?

Közeleg a májusi EP-választások időpontja, az erdélyi magyar politikai alakulatok is készülnek a megmérettetésre.  Igaz, egyelőre csak annyi látszik, hogy méregetik, kóstolgatják egymást: melyik képes nagyobbat szakítani a magyar szavazók által leadandó voksokból. Elsőként a Magyar Polgári Párt (MPP) jelentette be, hogy – nyilván a két szervezet közötti együttműködési szerződés …

Több »

Hargita és Kovászna megye már nem román terület?

Ismét Tőkést támadják a román sovénnacionalisták. Az egykori református püspök, jelenleg EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke az 1989-es temesvári eseményekben játszott szerepe miatt vált a román sovénnacionalisták állandó céltáblájává. Jegyezzük meg: támadják őt jobbról és balról egyaránt, főleg olyankor, amikor az erdélyi magyarság védelmében emel szót. Az erdélyi …

Több »

Consummatum est

Az elmúlt hét híre: angol kart hoz létre a marosvásárhelyi orvosi egyetem. Igen, igen, így van: nem magyart – amire egyébként a törvény is kötelezné –, hanem angolt. Legalábbis így döntött az intézmény legfőbb vezető testülete. Márpedig, amit a fényes tekintetű szenátus eldönt – merthogy az egyetemi autonómia szent, még …

Több »

Viktor, segíts!

Angol kart hoz létre a marosvásárhelyi orvosi és gyógyszerészeti egyetem – röppent fel a hír az elmúlt héten. Sőt, az intézményt is elkeresztelik, a bejelentett szándék szerint ezentúl George Emil Palade Nobel-díjas orvosprofesszor nevét viseli majd. Minderről anélkül döntöttek az egyetem román többségű vezetői, hogy előzetesen konzultáltak volna a magyar …

Több »

Tét nélkül

Véglegessé vált, hogy egyedül indul az elnöki székért Kelemen Hunor az RMDSZ február 22-23-án tartandó tisztújító kongresszusán. Arra, hogy nem került kihívója két magyarázat lehetséges: 1. elnökletével olyan vitathatatlan eredményeket ért el a „szövetség”, hogy a „győztes csapaton ne változtass” elve alapján fel sem merülhetett senkiben a változtatás gondolata;  vagy …

Több »

Az újhullám csődje

Az évkezdet híre: nemzetközi körözést adtak ki Olosz Gergely volt RMDSZ-es szenátor ellen, akit múlt év december 20-án korrupció okán jogerősen három év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek. Olosz nem jelentkezett a büntetésvégrehajtónál, s mivel a rendőrségnek sem sikerült előállítania, országos elfogató parancsot adtak ki ellene. Miután ez sem vezetett eredményre, nemzetközi …

Több »