Orbán Románia területi épségére tör!

A címbéli állítás a Román Akadémia ismételten románellenes propagandát vizionáló tagjaitól származik, akik azzal vádolták meg a magyar kormányt, hogy egy különleges ügyosztályt állított fel, amelynek az Erdély Romániával való egyesülését kimondó Gyulafehérvári Naggyűlés 100. évfordulójára tervezett ünnepségek elleni aknamunka lenne a feladata.

(A hivatásos román nemzetféltők feltehetően a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja által Lendület Trianon 100 néven felállított történészekből álló kutatócsoportra gondoltak, amelynek célja a trianoni diktátum körülményeinek vizsgálata, a még fel nem tárt tények, meg nem vizsgált események feltérképezése és megismertetése mind a magyar nyelvterületen, mind külföldön, tehát idegen nyelveken is.)

A szóbanforgó figyelmeztetést szerdán, a Nagyító alatt az információs háború címmel Bukarestben megszervezett konferencia alkalmával tették közzé. A fő riogató Ioan Aurel Pop akadémikus, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem rektora, aki a sajtónak nyilatkozva kifejtette: a román kormány által létrehozott Centenáriumi Osztállyal ellentétben a Trianon 100 nevű különleges ügyosztálynak már megvan a költségvetése is, továbbá a budapesti székhelyű munkacsoport tagjai között „román állampolgárok” is vannak.

A bukaresti konferencián beszámoltak arról is, hogy a tudós társaság a Romániában és Európában terjesztett orosz és magyar propaganda felkutatása és leleplezése céljából egy kutatócsoportot hozott létre. A kolozsvári egyetem rektora arról is beszélt, hogy Magyarország kommunikációs és információs hadviselést folytat Románia ellen, az Orbán-kormány legfőbb célja: az ország integritásának aláásása az önálló erdélyi identitás hangsúlyozása, az autonómiatörekvések támogatása, a román történelemszemlélet cáfolata által.

S ha már az autonómia szóba esett, az egyik hírcsatornán napok óta tartó magyarellenes uszítás epizódjaként az egyik “véleményformáló” újfent kifejtette – amit mi, erdélyiek, ellentétben néhány meghatározó magyarországi kormánypárti politikussal már megtapasztaltunk -, hogy a mindenkori román hatalom számára ki a jó (erdélyi) magyar: az, aki nem sok szót, energiát fecsérel az autonómiára. Név szerint meg is említette Markó Bélát, meg Kelemen Hunort, mint román szempontból jó magyart, illetve Tőkés Lászlót, akit megveszekedett autonomistaként, revizionistaként a románok ősellenségének tartanak.

A kolozsvári rektornak nem ez az első magyarellenes megnyilvánulása, hisz februárban ő volt annak a sovénnacionalista hangvételű nyílt levélnek a kezdeményezője, amelyben a román nemzeti identitás és az ország szuverenitásának védelmére hivatkozva próbált hangulatot kelteni Orbán Viktor és az erdélyi magyarok ellen.

Az, hogy a Gyulafehérvári Nagy Nemzetgyűlés Határozatába foglalt ígéreteket nem tartották be, eszébe sem jutott.

Ez is érdekes

Himnusz a szabadságról

A sors különös kegye folytán érdekes, de inkább értékes élménnyel gazdagodhattam a minap: Budapesttől Kolozsvárig …

4 hozzászólás

  1. Én szívesen elbeszélgetnék a rektor úrral, hogy lássam, hogy józanul beszél-e ennyi ostobaságot, vagy ittas állapotban.
    Mellesleg, ha a cím igaz lenne azt nagymértékben támogatná minden magyar.

  2. Nagyon sok romannak tettem szivesseget itt Kanadaban is de csalodtam bennuk,Halatlan horda.
    Nem kerek a romanokbol.

  3. Péter Pál

    Az oláh arról ismerszik meg, hogy mindig és mindenhol elárult mindenkit.
    Hiányzik az a pár ezer éves múlt, történelem, kultúra és erkölcs ami egy tömeget nemzetté tesz.

  4. morgancsné

    Egyetértve az előttem szólókkal, azért magamat nem csapnám be, mivel az MTA igencsak sokszor nem állt ki saját honfitársai mellett, de rossz oldalon már álltak, nem egyszer. Sajnos.
    Rendkívüli tisztelet azoknak, akik hűek nemzetükhöz, és hazájuk sorsát valóba a szívükön viselik.

Hozzászólás a(z) Kaktusz bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük