Nagy Feró – román soviniszták 1-0

A román rendőrség elismerte, hogy Nagy Feró és a Beatrice nem sértettek meg egyetlen törvényt sem a Kolozsvári Magyar Napok alkalmával történt fellépésükkor -nyilatkozta egy hírügynökségnek a Kolozs megyei rendőrség szóvivője.

Mint ismeretes, a hivatalból indított rendőrségi vizsgálatra azért volt szükség, mert az augusztusi Kolozsvári Magyar Napok alkalmával fellépő Nagy Feró és zenekara által előadott XX. század című dal alatt a kivetítőn Hitlert, Lenint, valamint az Iszlám Állam tagjait ábrázoló felvételek voltak láthatók. A sanda szándékból vagy zsigeri gyűlöletből hamisító riporter – egy nem akkor és ott, hanem egy 2009-es váci haknin készült felvételt is bevágtak, ami nem más, mint hamisítás – azt próbálta sugallni, hogy a koncerten elhangzottak kimerítik a 2002/31-es számú sürgősségi kormányrendeletben megfogalmazott, a fasiszta, rasszista, idegengyűlölő jelképek használatára, valamint háborús bűnösök emlékének ápolására vonatkozó bűncselekményt. A kolozsvári területi stúdió főszerkesztője ugyan – dícséretére legyen mondva – nem adta adásba a riportot, a bukaresti országos hírekbe viszont bekerült, máig sem csituló hisztériát váltva ki a magyargyűlölők széles táborában.

A hírhamisító riporter tettétől időközben több román és magyar újságíró is elhatárolódott, a közszolgálati televízió etikai bizottsága vizsgálatot is indított ellene. Mindez nem akadályozta meg a kolozsvári román média jelentős részét, különösen nem az országos hírcsatornáknál dolgozó magyargyűlölő újságírókat, hogy védelmükbe vegyék a riport készítőjét. Aki azzal védekezik, hogy szerinte személyes bosszú áll az őt ért, főleg szakmaiságát kétségbe vonó vádak hátterében. A Ziarul de Cluj kolozsvári hírportál azt állítja, hogy a TVR vezetőtanácsába az RMDSZ által delegált Debreczeni Hajnal így akar bosszút állni az újságírón, amiért az anyagot készített arról, hogy a “magyar párt” kegyence, amellett, hogy Kelemen Hunor elnök tanácsadója, a közszolgálati rádió alkalmazottja és a TVR vezetőtanácsának a tagja is volt egyszerre.

A román hírcsatornákon az utóbbi napokban főleg azon lovagoltak, hogy a riporter elleni vizsgálat valódi oka nem a Nagy Feró fellépéséről készített anyag, hanem Debreczeni azon szándéka, hogy bosszút álljon rajta, amiért annak idején lerántotta a leplet a közvélemény számára megnyugtatóan azóta sem tisztázott ügyről, amelyben maga az RMDSZ elnöke is érintett.

A rendőrségi beismerés – mármint, hogy törvénysértés nem történt – után várjuk, hogy Nagy Feró – amint azt az ügy kipattanásakor bejelentette – hamisításért beperelje a román közszolgálati televíziót. Egy általa megnyert per után lenne kerek a történet. És módfelett tanulságos.

 

Ez is érdekes

Himnusz a szabadságról

A sors különös kegye folytán érdekes, de inkább értékes élménnyel gazdagodhattam a minap: Budapesttől Kolozsvárig …

egy hozzászólás van

  1. MMM.
    A XX századi Híradó,alighanem Nagy Feró életműve. Még a kádári időkben is elég PC volt. A 3 t idején acél is meghallgatta,és Tűrte .
    Ugye,még csak véletlenül sincs oláh zenekar akit Tiltani kellene?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük