Márpedig magyar orvosokra igencsak szükség van

Talán senki sem vitatja, hogy egy társadalom életében, a gazdaságon kívül, az egészségügynek, oktatásnak, kultúrának is kulcsszerepe van. Ez utóbbiak befolyásolják a leginkább egy nép/nemzet lelki, erkölcsi, szellemi állapotát, határozzák meg jövőjét. Mindez fokozottan érvényes egy etnikai kisebbség, esetünkben az erdélyi magyar nemzeti közösség vonatkozásában.

Az 1989-es romániai rendszerváltás után megfogalmazódott stratégiai célok – autonómia, restitúció, önálló magyar okatatási rendszer az óvodától az egyetemig stb. – közül igen kevés valósult meg. Ha van adóssága az erdélyi magyar politikumnak az általa képviselt nemzeti közösséggel szemben, akkor azok egyike éppen a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ügye. Azt is mondhatnám: a MOGYE körüli történések híven tükrözik az erdélyi magyar politikai osztály alkalmatlanságát. Legalábbis a közösségi szempontból egykor  létfontosságúnak tartott kérdésekben.

Köztudomású: a magyar nyelvű orvosképzés leépítése a nacionál-kommunista román oktatáspolitika egyik legfőbb célja volt, s már-már sikerrel járt. A rendszer bukása után, az emlékezetes 1990-es esztendő diáktüntetései a helyzet súlyosságára, a problémák orvoslásának fontosságára próbálták terelni a politika figyelmét. A márciusi események azonban mintha elvágták volna a fonalat, megtörték a MOGYE magyar diákságának lendületét.

Az RMDSZ által, különösen 1996, az első kormányzati szerepvállalás óta követett politikai vonalvezetés – a kis lépések politikája –, néhány apró részsiker ellenére, nem hozott előrelépést. Ez elsősorban az oktatás területén a legszembetűnőbb: az önálló magyar tannyelvű állami tudományegyetemről már szó sem esik, a MOGYE önálló magyar tagozatának felállítása pedig – bár törvény rendelkezik róla – elbukott a román többségű egyetemi vezetés zsigeri ellenállásán.

Mindeközben pedig a politika képtelen bármit is tenni, tehetetlenül nézi, amint az egyetem román többségű szenátusa, az egyetemi autonómia hamis érvére hivatkozva, megtagadja a törvény előírásainak teljesítését. Ez a kolozsvári Babeş-Bolyain, illetve a marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen nem okozott semmiféle gondot. A kormánynak pedig sehogy sem sikerül – a jóra való szándék teljes hiányát bizonyítva ezáltal – jogkövető magatartásra bírnia az intézményt. Közben pedig suba alatt bevezetik az angol nyelvű képzést, sőt önálló angol tagozatot hoznak létre. Miközben a magyar felállítását – az egyetemi autonómia dicsőségére! – megtagadják.

A laikus számára úgy tűnik, a magyar oktatók előtt sem világos, mi lenne a teendő. Tény, a követendő stratégiával a mai napig adósok. Azt kell mondanom, hiába a budapesti kormányzat segítőkész hozzáállása, ha az érintettek képtelenek dűlőre jutni. A helyes sorrend szerint először a magyar orvosképzés jövőjét még szívén viselő – mert bizony vannak, akik lélekben már feladták – oktatóknak kell(ene) eldönteniük, mit akarnak és hogyan. Ezt követően már a politikum kutya kötelessége érvényt szerezni a szakmailag alátámasztott elképzelésnek.

Mert végül mégiscsak az számít, hogy Erdélyben/Székelyföldön jól képzett magyar orvosokra felette nagy szükség van.

Ez is érdekes

Himnusz a szabadságról

A sors különös kegye folytán érdekes, de inkább értékes élménnyel gazdagodhattam a minap: Budapesttől Kolozsvárig …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük