Kit (és mit) szolgálhat Kövesi?

Egyelőre eldöntetlen, kié legyen a nemrég létrehozott Európai Ügyészség vezetője. Az említett csúcsszerv a tervek szerint 2021-ben kezdi meg működését, feladata: az EU pénzügyi érdekeit sértő bűncselekményekkel szembeni eljárás. Az új szervezet felállítását 22 tagállam támogatta, mint ismeretes Magyarország – Lengyelország, Írország, Svédország, illetve az EU-ból távozó Egyesült Királyság mellett – nem csatlakozott a nemzeti szuverenitást igencsak sértő projekthez.

Az európai főügyészi tisztségre a három legesélyesebbnek tartott jelöltek: a román Laura Codruta Kövesi, a francia Jean-François Bohnert és a német Andrés Ritter  tűntek, mostanra mindössze a román és a francia maradtak versenyben. A Költségvetési Ellenőrző Szakbizottság (CONT) kedden 12-11-1 arányban, a Állampolgári Jogi, Bel-és Igazságügyi Szakbizottság (LIBE) szerdán 26-22-1 arányban hozta ki győztesnek a román jelöltet a francia Jean-François Bohnert és a német Andrés Ritter előtt. Előző héten az EU-tagállamok nagyköveteinek titkos szavazását Bohnert nyerte 50 ponttal, Kövesi és Ritter 29-29 pontot ért el.

A jelenlegi állás szerint Kövesi első számú esélyessé lépett elő. A háttérben folyó további politikai egyezkedések még okozhatnak ugyan meglepetéseket, de a jelenlegi állás szerint a Juncker és Timmermans rokonszenvét elnyert, személyesen Soros, illetve az általa kilóra megvett EP-képviselők támogatására is számító román jelöltnek áll a zászló. Mindenestre az tény, hogy bírja az Európai Néppárt támogatását.

Mint ismeretes a romániai korrupcióellenes ügyészség amerikai nyomásra alakult, egyes vélemények szerint a CIA közvetlen befolyása alatt álló Kövesi feladata az volt, hogy megszabaduljon a román politikai osztály előbbiek által megbízhatatlannak tartott tagjaitól. Ez volt az előfeltétele a NATO rakétaelhárító rendszere romániai telepítésének. Kövesi teljesített is: öt év alatt kilenc minisztert, huszonegy parlamenti képviselőt és hat szenátort csukatott le. Igaz, nem mindig a törvényes előírások szerint eljárva.

Csakhogy egy idő után világossá vált – legalábbis a jelenlegi román kormánykörök ezt állítják –, hogy a Kövesi által vezetett korrupcióellenes ügyészség és a legfőbb román titkosszolgálat párosa párhuzamos államként kezdett működni: jóváhagyása nélkül senki sem rúghatott labdába a román politikában. Ami még ennél is   súlyosabb: a jogbizonytalanság érzete, amit azáltal keltett, hogy a DNA bármikor és bárkit lehallgathat, elvihet.

A jelenlegi balliberális hatalom – nyilván nem önzetlenül, hisz emberei is rácsok mögé kerültek, kerülhetnek – vért izzadt a Kövesit és klikkjét inkrimináló bizonyítékokért, amelyeknek köszönhetően végül sikerült elmozdítaniuk a DNA éléről. Ekkor jött – mint valami mentőöv – a jelöltség az Európai Ügyészség élére, ami mögött sokan ismét az amerikaiakat vélik felfedezni.

Ez is érdekes

Himnusz a szabadságról

A sors különös kegye folytán érdekes, de inkább értékes élménnyel gazdagodhattam a minap: Budapesttől Kolozsvárig …

4 hozzászólás

  1. Weber és az Epp frakció is támogatja?

  2. gyurcsányiviktor

    Szégyen, hogy ennek a nőnek kinéző egyednek magyar vezetékneve lehet.
    Nem lehetne megkérni a volt férjét, hogy vonja vissza a névhasználati engedélyt ?
    Képzelem, ő hogy szégyelli magát szegény.

  3. A címben feltett kérdésre nem nehéz a választ megtalálni. Ha igaz ami a cikkben szerepel egy három betűs céget és felügyeli majd a tagállamokat, hogy az USA érdekeltségeket ne érje sérelem, a többiek meg ahhoz igazodnak majd, mert megmutatja a helyes irányt és mint ügyes pásztorlányka terelget, terelget!
    A román hatóságok meg kidobhatják a róla szóló aktáikat és a bizonyítékokat, mert védett helyzetben lesz, az Ügyészséghez meg Románia is csatlakozott.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük