Jeruzsálem mint botránykő

Vannak, akik emlékeznek még, mekkora ellenkezés, értetlenség, felháborodás fogadta Donald Trumpnak a bejelentését, hogy az USA nagykövetségét Tel-Avivból Jeruzsálembe tervezi költöztetni. A migrációpárti EU-vezetők, valamint az amerikai liberálisok befolyása alatt álló ENSZ, illetve az arab világ egyértelműen elítélte az Egyesült Államok elnökének szándékát.

Az elmúlt héten Bukarestben is felizzottak a szenvedélyek, amikor híre kelt: a leghűbb NATO-szövetséges szerepében tetszelgő román kormány feje, illetve a kormánypárt elnöke szintén bejelentette, hogy Románia is Jeruzsálembe helyezi át legfőbb izraeli diplomáciai kirendeltségét. A sokak által Angela Merkel politikai kitartottjának tartott, Brüsszelnek engedelmes, magát jobboldalinak tartó Klaus Johannis azonnal élesen bírálta a kormány által bejelentett lépést. Az államelnök dörgedelmei felelősségteljes és megfontolt magatartásra intették a bukaresti kormánykoalíciót. Johannis szerint lépésével, azaz a nagykövetség Jeruzsálembe való áthelyezésével Románia megsértené a nemzetközi jogot, azaz szembehelyezkedne a nagyhatalmi érdekekkel. Sőt, szerinte a kormányfő és a kormánypárt elnöke felhatalmazás nélkül utazott Izraelbe, így csak a kormány, nem pedig Románia nevében tárgyalt az ottani vezetőkkel. Johannis azt is hozzátette: aggasztja a látogatás körül titkolózás, Liviu Dragnea kapcsán pedig azt mondta: „ki tudja, milyen titkos megállapodásokat köt ott a zsidókkal”.

Több se kellett ez utóbbinak ahhoz, hogy izraeli látogatása kapcsán tett kijelentései alapján antiszemitizmussal vádolja Johannist. A legfőbb kormánypárt erős embere egy tévéinterjúban azt is megerősítette, hogy jó viszonyt ápol az izraeli miniszterelnökkel, ez azonban szerinte nem a saját, hanem az ország érdekeit szolgálja. Azt is hozzátette, hamarosan román-izraeli együttes kormányülésre is sor kerül Bukarestben, amelyen a román gazdaság és Románia fejlődése szempontjából fontos megállapodásokat írnak majd alá.

Az eset csak megerősíti a vélekedést, hogy Románia külpolitikai céljait kizárólag valamely nagyhatalmi erőközponthoz csatlakozva, annak érdekeit feltétel nélkül kiszolgálva próbálja elérni. Traian Băsescu elnöksége idején pedig “sorsát” egyértelműen az USA-hoz, az általa ellenőrzött NATO-hoz kötötte. Azóta, egy kis túlzással élve, Bukarest számára Washingtonban kel fel a nap. Ezzel magyarázható az idei tekintélyes összegű amerikai fegyvervásárlás is, aminek nem késett a gyümölcse sem: a Trump által félszájjal, de mégiscsak kimondott elismerés. Ez motiválhatta a román nagykövetség átköltöztetésére vonatkozó bejelentést is.

Csakhogy a jelek szerint ezúttal némi homok került az eddig olajozottan működő gépezetbe, hisz Klaus Johannis – talán a merkeli befolyásnak engedve, de mindenképpen a jövő évi elnökválasztásra is gondolva – ezúttal az EU hivatalos, az amerikai szándékot elutasító álláspontját választotta vezérfonálként. Így vált Jeruzsálem a román külpolitikai célok útjában váratlanul felbukkanó botránykővé.

Ez is érdekes

Himnusz a szabadságról

A sors különös kegye folytán érdekes, de inkább értékes élménnyel gazdagodhattam a minap: Budapesttől Kolozsvárig …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük