Fidesz+RMDSZ=Love?

Közeledik a romániai parlamenti választás időpontja, december 11-én eldől, kik, mely erők alakíthatnak kormányt Bukarestben. Erdélyi magyar szempontból tekintve a legnagyobb kérdés: megőrzi-e korábbi parlamenti súlyát az RMDSZ? Ahhoz át kellene lépnie az öt százalékos parlamenti küszöböt. Az öt százalék teljesítésének elsősorban lélektani jelentősége van, a parlamenti jelenlét nem igazán került veszélybe, azt már jó előre sikerült lezsírozniuk a törvényhozásban. A „szövetségiek” kialkudták maguknak, hogy szükséges esetén – mentőövként – az alternatív küszöböt vegyék figyelembe, amihez elegendő, ha négy megyében mergszerzik a voksok 20 százalékát.

Ha így van – márpedig nincs másként! –, akkor ez azt jelenti, hogy az RMDSZ-nek, hathatós külső segítséggel ugyan, de sikerült lesepernie a politikai porondról viszonylag frissen jelentkezett vetélytársait. Magyarán: szertefoszlottak az erdélyi magyar politikai pluralizmus megteremtéséhez fűződő illúziók. A kegyelemdöfést Kövér Lászlónak a Székely Nemzeti Tanácshoz intézett legutóbbi felhívása jelentette, amelyben az RMDSZ-re való szavazásra buzdította a székelyeket. Ezt megelőzően pedig a kétségbeesetten hozzá forduló RMDSZ-esek kérésére maga Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes volt az, Potápi Árpád államtitkár közreműködésével, aki „lebeszélte” a Néppártot arról, hogy akár függetleneket támogatva veszélyeztesse az RMDSZ helyzetét.

A kormánypártok politikusainak utóbbi időben tett hivatalos kijelentései alapján úgy tűnik: zavartalanok, már-már idilliek a Fidesz-KDNP és az RMDSZ közötti kapcsolatok. Ezt próbáltam sugallni a jegyzet gügye címével is. Úgy tűnik, a Fidesz csalódott a korábban bábáskodása mellett alakult erdélyi magyar kispártokban – a visszafordíthatatlanul kiürült, az önálló politikai akaratként megszűnt, végérvényesen az RMDSZ-hez láncolt Magyar Polgári Pártban, illetve az önhibájából eljelentéktelenedett Erdélyi Magyar Néppártban –, s hogy a jelenlegi feszült külpolitikai körülmények között nem éri meg neki, a brüsszeli mellé, egy újabb frontot nyitni. Ami akár érthető is lenne.

Amit viszont teljességgel érthetetlen: miért nem hajlandók tudomásul venni, hogy az RMDSZ-ben még mindig azok vannak többségben, sőt a legfőbb döntési pozíciókban is, akik inkább a magyarhoni balliberális ellenzéket preferálnák – lásd Markó Béla médiabeli megnyilatkozásait –, s akik, alig csukódik be az ajtó egy-egy magyarországi kormánypárti politikus mögött, máris hangosan szidják, mint legfőbb ellenségeiket?

Ez is érdekes

Himnusz a szabadságról

A sors különös kegye folytán érdekes, de inkább értékes élménnyel gazdagodhattam a minap: Budapesttől Kolozsvárig …

egy hozzászólás van

  1. Az RMDSZ-nek több, mint egymilliós szavazóbázisa volt 20 éve. Hol van az most? Hogy hogy alig 300 ezre szavaznak rájuk? Ideje lenne elgondolkodnia Kelemen Hunornak.

Hozzászólás a(z) Kaktusz bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük