Egyet mondanak, mást cselekednek

Nagy baj, ha egy nemzeti kisebbség nevében politizáló szervezet kettős diskurzust folytat: egyet mond saját választópolgárainak, s mást a többségi románoknak. Többnyire azt mondja – vagy nem mondja –, amit elvárnak tőle.

Hogy érthető legyek: négyévenként, a választási kampányok idején fennhangon hirdeti az autonómiát, küzd is érte halált megvető bátorsággal, mert hiszen ezt várják el tőle a szavazói, hogy aztán a választás másnapján azonmód megfeledkezzék róla, egyetlen konkrét lépést se tegyen irányába, mert hát ez viszont már a román többség elvárása. Hogy négy esztendő elteltével, az újabb választások előtt ismét elővegye, gondosan leporolja, s mint korábban, halált megvető bátorsággal harcba szálljon érte. S megint elölről. Mindeközben pedig rendre úgy tesznek, mintha nem is hallottak volna arról, hogy a jelenlegi magyar kormányzat támogatja a határon kívül rekedt nemzetrészek autonómia iránti igényét. Az RMDSZ például, a sikeresnek mondott, a Fidesz által is elismert választási szereplés ellenére sem tartja időszerűnek az autonómiával való előhozakodást a román törvényhozásban.

Hasonlóképpen vagyunk a korrupcióellenes küzdelemmel is, ami mellett – természetesen deklaratíve – kiállnak ugyan, de ami a tetteket illeti, már egészen más a helyzet. Egészen konkrétan: alig csillapodott az éjszaka leple alatt hozott, a btk-t módosító sürgősségi kormányrendelet miatti, korábban példátlan hevességű utcai tüntetéshullám, az RMDSZ máris előhozakodott a Cioloș-féle, szakértőinek mondott kormány által korábban már visszautasított törvénymódosítási kezdeményezéssel. Mit óhajtanának a szövetségi érdekvédők? Oly módon enyhítenék a korrupcióellenes törvényeket, hogy a képviselők és szenátorok, a kormánytagok, a polgármesterek, alpolgármesterek, a megyei tanácsok elnökei, alelnökei, a prefektusok és alprefektusok esetében ne lehessen összeférhetetlenséget megállapítani, ha egyéni vállalkozóként folytatnak gazdasági tevékenységet. Ezen túlmenően az RMDSZ olyan lépésre is elszánta magát, amely híven tükrözi a korrupcióellenes küzdelemben elfoglalt, enyhén szólva ellentmondásos álláspontját: a letöltendő börtönbüntetések rövidítésére vonatkozó törvénytervezetet nyújtott be.

A felsorolt példák ékes bizonyítékai annak, hogy az RMDSZ politikusai egyet mondanak és mást cselekednek. Hogy közben mit gondolhatnak – úgy érdekvédelmileg és közképviseletileg -, az előzményekből könnyen kikövetkeztethető…

Ez is érdekes

Himnusz a szabadságról

A sors különös kegye folytán érdekes, de inkább értékes élménnyel gazdagodhattam a minap: Budapesttől Kolozsvárig …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük