Erdélyi levelek

Üzent a Nagy Testvér

Akárhányszor felvetült Románia V4-ekhez való közeledésének gondolata, Klaus Iohannis államfő, akinek a feladatköréhez tartozik a külpolitika alakítása, mindig elutasítotólag nyilatkozott, kiemelve országa Brüsszel iránti szilárd elkötelezettségét. A történelem bizonysága szerint Bukarest számára Moszkva és Brüsszel, Sztambul és Párizs mindig is gond nélkül felcserélhető volt. „A térségnek nem kevesebb, hanem több …

Több »

Megszámláltatunk

Hetek óta folyik a láthatatlan ellenség elleni harc, a jelen állás szerint egyelőre úgy fest: vesztésre állunk. Legalábbis igen távol attól, hogy a küzdelem végkimenetelét előre láthassuk. Tekintve az ellenség arcnélküliségét, a magunk felkészületlenségét, annyit már most kijelenthetünk: még számos érzékeny áldozattal és reményeink szerint sokáig ható, épülésünket szolgáló tanulsággal …

Több »

Marosvásárhely fekete márciusa és máig ható következményei

Nem a koronavírus terjedése miatt támadt általános pánik, hanem az évfordulós visszaemlékezések, értékelések hirtelen támadt árja volt az oka annak, hogy mindeddig tartózkodtam attól, hogy kifejtsem a magamét. Pedig az események közvetlen tanújaként, némileg aktív résztvevőjeként természetesen megvan a magam – elismerem: szubjektív – véleménye. Az 199o. március 19-21-ei magyarellenes …

Több »

Koronavírus – valahogy csak túléljük

Második nekifutásra – miután a kormányalakítással megbízott jelenlegi pénzügyminiszter, attól való félelmében, hogy esetleg mégis megszavazzák, megfutott, azaz visszaadta a megbízatását – újra ismerősünk, a renegát Ludovic Orban lett a román miniszterelnök. Megjegyzem: ha nincs a koronavírus okozta pánik, Lajcsinkból, ahogyan szekus apja valaha szólíthatta, feltehetőleg soha nem lesz újra …

Több »

Negatív!

A koronavírus terjedése okozta általános pánikban szinte észrevétlen maradt Potápi Árpádnak, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkárának egy, az erdélyi magyar politikai életet érintő kijelentése. Egy múlt heti budapesti sajtóbeszélgetésen ama kérdésre, hogy mi a véleménye az Erdélyi Magyar Szövetség néven pártfúziót tervező kezdeményezésről, az államtitkár sommásan annyit felelt: negatív. Mit …

Több »

Iohannis és az „európai értékek”

Hatalmas megtiszteltetésnek, Románia Európai Unióban betöltött szerepe nemzetközi elismerésének tekintette a román média, hogy az 1978-ban alapított Coudenhove-Kalergi Európai Társaság idén a Klaus Iohannist tüntette ki, mint olyant, aki „hozzájárult az egységes és békés Európa projektjéhez”. Hogy ki is volt Richard von Coudenhove-Kalergi, arról megkockáztatom, nem sok román politikus tud, …

Több »

Orbán pünkösdi királysága

Mielőtt magyarhoni liberális embertársaim extázisba esnének, sietek pontosítani: nem Viktorról vagyon szó, hanem a renegát Lajcsiról, hivatalos nevén Ludovicról. Igen, a román kormány, igaz, most éppen ügyvivő miniszterelnökéről, aki, még kinevezése után, sietett kijelenteni egy nemzetközi találkozón, hogy ő ugyan Orbán, de nem Viktor. Mintha valaki, bárki is összetéveszthetőnek tarthatta …

Több »

A Ditró-szindrómáról

Alig egy hónapja, hogy kipattant a gyergyóditrói botrány, a az alig ismert székely nagyközség hirtelen a (világ)sajtó érdeklődésének középpontjába került. Történt, hogy a helyi kenyérgyár – mert alkalmazottai számát, a termelés nagyságát tekintve az említett sütöde azért jócskán túlnőtte egy falusi pékség méreteit – két Srí Lankából verbuvált vendégmunkás alkalmazásával …

Több »

Madarat tolláról

Váratlan – vagy mégsem? – romániai erősítést kapott a NAT-ot ellenző balliberálisok (bírálók, gyalázók, stb.) hangos tábora a hivatásos feljelentő Dan Tanasă személyében. Igen, arról az alakról van szó, aki az „elnyomott” székelyföldi románok önjelölt szószólójaként perek sokaságát indította a helyi települési önkormányzatok ellen a magyar feliratok és szimbólumok használata …

Több »

Mit érhet egy feljelentés?

Ha a feljelentett Traian Băsescu egykori román államfő, jelenlegi európai parlamenti képviselő, akkor tulajdonképpen semmit – adhatnánk meg az azonnali választ. De azért titokban reménykedjünk: hátha mégis… Mindez a hír kapcsán jut eszembe, hogy Brassai Hunor, a Minta ifjúsági szervezet elnöke, az Erdélyi Magyar Néppárt marosvásárhelyi szervezetének vezetője, a gyergyóditrói …

Több »