Bécs, 2019. május 4. Manfred Weber, az Európai Néppárt európai parlamenti frakcióvezetõje és csúcsjelöltje az európai parlamenti választásokra az Osztrák Néppárt (ÖVP) bécsi kampánynyitó gyûlésén 2019. május 4-én. MTI/EPA/Christian Bruna

Auf wiedersehen, Herr Weber!

A Die Welt szétkürtölte, hogy a már csak félhivatalosan barátunknak számító Manfred Webernek a nullával egyenlőre csökkentek az esélyei arra nézvést, hogy övé legyen az Európai Bizottság elnöki tisztsége. Történt mindez azt követően, hogy a Fidesz a bajor politikus, valamint néppárti elvbarátainak is a tudomására hozta, hogy nem támogatja jelöltségét.

A német lap úgy értesült, hogy a G20-csúcstalálkozó alkalmávól Oszakában tartózkodó EU-s állam-, illetve kormányfők megállapodtak és azt Angela Merkel német kancellár is elfogadta. Mit volt, mit tennie az ingatag lábakon álló –egyébként az utóbbi időben egész testében nyárfalevélként reszkető – főmuttinak le kellett nyelnie a V4-ek által eléje tálalt békát. Különösen miután korábban Macron is úgymond feltörölte vele a padlót. Őszintén szólva nehezen eldönthető, hogy a francia elnök és a német kancellár közül melyik figura az ártalmasabb a hagyományos Európára nézve. Szerintem mindkettő.

Sokáig úgy tűnt, hogy Merkel ragaszkodna ahhoz, hogy országa és a maga személyes befolyása is még egy ideig érintetlen maradjon. Ennek a befolyásnak a bizonyítéka a EPP-s Spitzenkandidat révbe, azaz EB-elnöki székbe való lavírozása lett volna. Hát nagyon úgy tűnik, legalábbis a dolgok jelenlegi állása szerint, hogy ebből nem lesz semmi.

Manfred Weber, a szemforgató, puha gerincű kis bajor, ha nem korábban, de a Magyarországot elítélő Sargentini-jelentés megszavazásakor biztos magára vonta a figyelmet: oly mesterien művelte a kétszínű, balkáninak mondott politizálást, hogy még Bukarestben is megirigyelhették volna. Lehet, hogy éppen Klaus barátja – tudják, a Iohannis – ihlette? Mindenesetre olyan gyakorisággal cserélte az „európai értékek” szellemében született véleményét, mint más férfiember – ha egyáltalán lehet erről a mai politikailag korrekt viszonyok között szólni – általában a gatyáját szokta.

Mindenesetre az önismeret teljes hiányára mutat, hogy Manfredünk egyáltalán elhihette, hogy ilyen magasra – vagy ilyen mélyre? – törhet. Azok felelősségéről se feledkezzünk meg, akik elhitették vele, hogy alkalmas lenne a feladatra. Bár, ha az isiászosra gondolok, rögtön elmegy a kedvem az efféle kutakodástól. Egy világos: a jelenlegi elképzelések, elvárások szerint egy EB-elnöknek elsősorban az eszközemberi feladatok teljesítésére kell alkalmasnak lennie. Arra, hogy mindig, mindenütt azt mondja, amit tőle – valakik, de nem a választóik, mert azok nincsenek! – éppen elvárnak. Legalábbis az „európai értékek” követése ezt kívánná meg tőlük.

Az EU alapító öregjei eme „európai értékek” hallatán valószínűleg maguk is elborzadnának, s azt mondanák: mi nem ilyen lovat – értsd: Európát – akartunk.

Ez is érdekes

Himnusz a szabadságról

A sors különös kegye folytán érdekes, de inkább értékes élménnyel gazdagodhattam a minap: Budapesttől Kolozsvárig …

3 hozzászólás

  1. csakafidesz

    Egyetlen „európai értéket” tessék felmutatni! Tessék, hogy ilyen speciális dolog nem is létezik? Tényleg így van!

  2. Az a viszontlátásra weber úr,az teljesen pocsék megfogalmazás.
    Akarja a fene újra látni. Talán pontosabb kifejezés az Isten önnel,vagy bármi hasonló.

  3. Inkább úgy fogalmazok: „A viszont nemlátásra Weber elvtárs.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük