Monthly Archives: január 2018

Beintettek Junckernek a románok

A törvényhozás alsó- és felsőházának elnökei nyílt levélben utasították vissza azokat a brüsszeli bírálatokat, amelyekkel az igazságügyi reform kapcsán illették őket. Călin Popescu Tăriceanu  és Liviu Dragnea „méltányolták”, az EB érdeklődését a romániai igazságszolgáltatási reform iránt, ugyanakkor leszögezték: a törvénycsomag négy hónapos előkészítése során az összes alkotmányos előírást és az Európai …

Több »

Pont. Új fejezet?

Az erdélyi magyar pártok autonómiaügyekre vonatkozó közös állásfoglalása nem maradt visszhang nélkül, különösen a román politikai osztály és média reagált rá azonnal: szinte egyöntetűen elutasították még az autonómia gondolatának felvetését is. A számos európai példa nekik nem számít, ők következetesen tagadják, hogy létezne hasonló bárhol is. Sőt, szerintük ez nem …

Több »

Ez van – a román-magyar etnikumközi viszonyokról a kormányfő akasztós nyilatkozata tükrében

Érthető módon heves indulatokat váltott ki szerte a magyar glóbuszon a román miniszterelnök eszement kjelentése, amelyben akasztással fenyegette meg a székely zászló esetleges kitűzőit. Mihai Tudose annak kapcsán fejtette ki magvas gondolatait, hogy a hét elején az erdélyi magyar pártok – az RMDSZ, az MPP és az EMNP – közös állásfoglalást írtak alá …

Több »

Hosszú az út az állásfoglalástól a cselekvésig

Hétfőn közös állásfoglalást írt alá a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt az autonómiatervek összehangolásáról. Az előzmények ismeretében az esemény, a közös akaratnyilvánítás némileg meglepetésként hatott, hisz még egy hónapja sincs, hogy Kulcsár-Terza József, az RMDSZ színeiben megválasztott MPP-s politikus egyéni kezdeményezésként volt …

Több »

Tragumúrák* – kik ők és mit akarnak?

Somogyországba szakadt egykori osztálytársam kér, homályosítanám fel, mi történt a marosvásárhelyieket tömörítő facebook-csoportnál, s mit jelent(het) a “tragumúra” kifejezés, amit névként felvettek, mert ő személy szerint bizony sértve érzi magát. Nos, megpróbálom a magam szerény képességei szerint értelmezni a szerintem többértelmű üzenetet hordozó, igencsak jelképes történetet. A helyett, hogy in …

Több »

Újévi gondolatok – Győzzön a jobb, azaz a Fidesz!

Minden, magát nemzeti érzelműnek valló magyar ember számára a tavaszi parlamenti választás az idei esztendő legfontosabb eseménye. Számunkra, határokon kívül rekedetek számára is. Merthogy a határokon átívelő nemzetegyesítés folyamatában megtett minden egyes sikeres lépés tovább erősít bennünket is. A kormányzó polgári, keresztény, konzervatív erők győzelmi esélyei nap mint nap erősödnek. A helyzet jelenlegi …

Több »