BEINDULT – AZ ESZTENDŐ IS, A VÁLASZTÁSI NAGYÜZEM IS

Megkerülhetetlennek tűnik a kérdés: vajon mit tartogat számunkra, erdélyi magyarok számára a 2024-es esztendő? Nem kell ahhoz semmiféle jóstehetség, hogy kimondjuk – az éppen fokozódóban lévő nemzetközi politikai helyzet csak megerősít ebben –: semmi jót. Megpróbálom bővebben kifejteni: idén választások sora – számszerint négy – vár ránk, szavazópolgárokra. Időrendi sorrendben …

Több »

Szlovákiai választások: Holnap is felkel a nap

Lezárultak a választások Szlovákiában, a nyilvánosságra hozott eredmények szerint a magyar párt ismét elbukott. Azaz nem sikerült teljesítenie a parlamenti bejutáshoz szükséges feltételt, az 5 százalékos szavazatarányt. Pedig egyesek – főleg Budapesten – fokozott várakozással tekintettek a Szövetség szereplése elé, azt remélve, nem volt hiábavaló a nem kis igyekezettel, s …

Több »

Tisztújítás a székelyeknél – a tét: Borboly vagy Tánczos legyen a kiskirály?

Tánczos Barna szenátor, korábbi miniszter személyben komoly kihívója került Borboly Csabának, az RMDSZ Csíki Területi szervezete elnökének, aki szándéka szerint meg szeretné tartani székét a szeptember 14-ei tisztújításon. A Hargita megyei RMDSZ három – Csík-, Udvarhely- és Gyergyószéki szervezetből áll –, amelyek, egyeztetések eredményeként, döntik el, ki vezetheti a megyei …

Több »

Himnusz a szabadságról

A sors különös kegye folytán érdekes, de inkább értékes élménnyel gazdagodhattam a minap: Budapesttől Kolozsvárig együtt utazhattam egy apró termetű hölggyel – és tudós amerikai vallástörténész párjával –, akinek varázslatos személyisége, bölcs szavai, humoros történetei igazi lelki és szellemi felüdülést jelentettek a magam és családom számára. Dr. Gellérd Judit tanult …

Több »

Székely István levelét megírta, avagy vakvágányon az erdélyi magyar politika

Történt, hogy Székely István, az RMDSZ társadalomszervezésért felelős ügyvezető alelnöke, ha jól értelmezem, valamiféle párbeszédet kezdeményezett –  Fidesz, RMDSZ – értékek, érdekek és politikai gyakorlat, maszol.ro, 2023. február 3. – a „szövetség” politikai vonalvezetését kritizáló/elutasító értelmiséggel. Ami dicséretes hozzállás, bizonyos nyiltságot feltételezhet mind részéről, mind ama szervezet részéről, amelynek nevében …

Több »

Dnyesztertől a Tiszáig – s ha lehet, még annál is tovább…

Vissza-visszatérő motívum a román – mondjuk úgy: politikai – közbeszédben a „Pruton túli testvérekkel” való egyesülés. A jelek szerint közmegegyezés övezi a Moldovával, a két megyényi országgal való unió elkerülhetetlenségét. Vannak forrófejűek – nevezhetnénk: politikai ámokfutóknak, vagy akár a nagyromán eszmék megszállottjainak is –, akik nem törődve a következményekkel, azonnal …

Több »

A Sepsi OSK örülhet(ne)

Döntött a Román Labdarúgó Szövetség: a Sepsi OSK javára írta a FCU Craiova elleni, magyarellenes és xenofób bekiabálások miatt a játékvezető által félbeszakított január 29-ei mérkőzést. Mint ismeretes a első félidő 26. percében az oltyán szurkolók magyarellenes skandálásai miatt a játékvezető félbeszakította a játékot, s az öltözőbe küldte a csapatokat. …

Több »

A politikai borbolyizmusról

Új fogalom született: a politikai borbolyizmus. Elismerem: nem valami tudományos meghatározás, de úgy vélem, annál igazabb. És ami ennél is több: találóbb. A folyamat, amely idáig vezetett, nem tegnap, sem tegnapelőtt kezdődött, nagyjából azóta tart, amióta – a pontosság kedvéért: 2008-tól fogva – Borboly Csaba látja el a Hargita megyei …

Több »

Megkegyelmeztek Petőfinek

Úgy tűnik megtaláltk a megoldást a sepsiszentgyörgyi városatyák a tervezett Petőfi-szobor ügyében. Mint arról már korábban írtunk, az évforduló alkalmából a városi önkormányzat pályázatot hirdetett egy egész alakos Petőfi-szobor megalkotására. A győztes pályamunka azonban heves indulatot és ellenzést váltott ki a közösségi médiában, mire Antal Árpád úgy döntött, leállítja a …

Több »

Vásárhelyi iskolaügy: Ez a vonat is elment?

A 2023-2024-es tanévtől – átmeneti megoldásként – a Bolyai Farkas Gimnázium alegységeként működtetnék a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnáziumot, amíg a tanintézet bejegyzési eljárását újra nem kezdhetik, adta hírül az MTI. A római katolikus oktatási intézmény körüli botrányos történetről magunk is többször beszámoltunk, kiemelve: a kudarcért, a helyi …

Több »